. Ma Piroska napja van.
Vádat emeltek a franciaországi kirándulást szervező csaló kecskeméti tanárnő ellen
2018-01-08 03:51:20
Vádat emeltek a franciaországi kirándulást szervező csaló kecskeméti tanárnő ellen

Vádat emeltek a franciaországi kirándulást szervező csaló kecskeméti tanárnő ellen

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy kecskeméti tanárnővel szemben, aki az iskola tanulói részére meghirdetett külföldi kirándulás részvételi díját beszedte, valójában azonban sem szállást, sem buszt nem szervezett, majd indulás előtt egy nappal e-mailben lemondta az utazást.

A 48 éves kecskeméti tanárnő anyagi gondokkal küzdött, amikor 2016 tavaszán az iskola tanulói részére hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg. A 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül magába foglalta a szállodai elhelyezést, félpanziós ellátást, a belépődíjakat és a sétahajózást a Szajnán. A vádlott azzal magyarázta a jelentkezőknek a rendkívül kedvező részvételi díjat, hogy jelentős előfoglalási és diákcsoport kedvezményt tud érvényesíteni, továbbá sok éves utazásszervezési tapasztalata révén szerzett kapcsolatait is ki tudja használni.

 

Az utazásra 213-an jelentkeztek, akik a részvételi díjat a vádlott munkahelyén készpénzben fizették ki, vagy a vádlott által megadott bankszámlára átutalták. A vádlott 2016. október 5-én az iskolában a jelentkezők számára tartott egy tájékoztatást, ahol valótlanul azt állította, hogy a buszokat és a szállást is lefoglalta.

 

A franciaországi utazásra 2016. október 31. és november 5. között került volna sor. Indulás előtt egy nappal, 2016. október 30-án az esti órákban a vádlott egy e-mail üzenetben lemondta az utazást azzal a valótlan indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Az útlemondás indoka ténylegesen azonban az volt, hogy a vádlott az utazás alapvető feltételeiről, azaz a szállásról és buszról nem gondoskodott, azokat nem foglalta le és nem fizette ki, de ez eleve szándékában sem állt.

 

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők találkozót szerveztek a vádlottal és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott sértetteknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben azt a látszatot keltve, mintha a busztársaság felé két részletben átutalta volna az utazás díját. A vádlott által hivatkozott szálláshelyekről is kiderült, hogy valójában egyik szállodában sem foglalt szállást.

 

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a pórul járt utasokat azzal, hogy a befizetett részvételi díjakat visszafizeti részükre, erre azonban nem került sor. A nő különböző kifogásokra hivatkozva - így például arra, hogy a szállodák még nem utalták vissza a pénzt, illetve nem jelentette be a nagy összegű készpénz felvételt a banknál, vagy éppen rosszulléttel küzd - sorozatosan kibújt a fizetési kötelezettsége alól.

 

A vádlott 136 sértettől összesen 9.171.000 forintot vett át, melyet két sértett kivételével nem térített meg.


Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat többrendbeli üzletszerűen elkövetett bűntettével, továbbá csalás vétségével vádolja és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A büntetlen előéletű vádlott ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog majd dönteni.

Utoljára frissítve: 2018-01-08 03:56:28

További híreink
Vasárnapi sportprogram: Violin Maraton 2018
Jótékonysági Futóverseny a kecskeméti Kodály Iskola Szakgimnáziumi Növendékeinek szakmai fejlődéséhez, hangszeres tanulmányainak segítésére 2018. január 21-én, vasárnap.
2018-01-18 03:47:19, Hírek, Fókuszban Bővebben
Visszahívták az üveges 0,75 literes Szentkirályi szénsavmentes ásványvizet
Honlapján hívta fel a vásárlók figyelmét a Metro áruház, hogy minőségi hiba miatt levette a polcokról az üveges, 0,75 literes Szentkirályi szénsavmentes ásványvizet. Azok...
2018-01-18 03:37:53, Hírek, Fókuszban Bővebben
Elrendelték a kiskunhalasi bíróságon lövöldöző férfi kényszergyógykezelését
Felmentette első fokon az emberölés kísérlete és más bűncselekmények vádja alól, és kóros elmeállapota miatt elrendelte a kényszergyógykezelését a Szegedi Törvényszék ann...
2018-01-18 03:24:01, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
2018. 01. hetében Kecskeméten anyakönyvezett újszülöttek, és elhunytak névsora a Kecskeméti Hírhatár online hí...
Bővebben >>