. Ma Kinga, Kincső napja van.
Robotokkal versenyeztek a kecskeméti főiskolások
2015-09-26 19:08:08
Robotokkal versenyeztek a kecskeméti főiskolások

Robotokkal versenyeztek a kecskeméti főiskolások

Izgalmas tereprobot versenyt rendeztek a Kutatók Éjszakáján a Kecskeméti Főiskola Homokbányai Tudósházánál lévő „Hangárban". A BÁCSVÍZ Zrt. által támogatott TERRO-X nevű programot pontozással a GIXER nevű csapat nyerte (a robot a fenti fotón látható), valamint a bírálói különdíjat is ők kapták.

 

 

 

 

 

A Kecskeméti Főiskola Tudósháza mellett alakították ki a kőtörmelékes emelkedőt, a vizes árkot, a homokos, valamint fűrészforgácsos szakaszokat, fatörzsekből készített akadályokat, és a szintkülönbséget is magába foglaló pályát. Ahol a Kecskeméti Főiskola mérnök, illetve informatikus hallgatói által készített robotok nagyszámú nézőközönség előtt órákon keresztül versenyeztek. Miközben szigorú zsűri pontozott: a zsűri tagja volt egyebek között Dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, és Temesvári Péter, a BÁCSVÍZ Zrt. fejlesztési és térinformatikai osztályának vezetője is.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


A BÁCSVÍZ Zrt. és a Kecskeméti Főiskola GAMF Kara között komoly együttműködési folyamat indult el, amely elsősorban K+F+I projektekre fókuszál. Az energia menedzsment rendszer kialakítása a Smart City részeként, valamint az akusztikus szivárgás kereső rendszer fejlesztése a két leginkább ígéretes terület, jelentős amelyben előrelépést vár a cég az együttműködés kapcsán. Ezen kívül a biogáz előállítási folyamat katalizáló anyagok és elektromos meghajtású járművek is közös kutatási témák között szerepel. 

A BÁCSVÍZ Zrt. fontosnak tartja a jó és hatékony együttműködést a Főiskolával. Valamint a társadalmi szerepvállalás részének tekinti a TERRO-X-hez hasonló rendezvények támogatását, a tehetséggondozást.

Utoljára frissítve: 2015-09-26 19:12:35

További híreink
A külső merevlemezek jellemzői
A mindennapi életünk adatokból áll. Ezeket az adatokat tárolnunk is kell. A számítógépek belsejében merevlemez található, melyről a számítógépen működő operációs rendszer...
2019-07-17 16:58:54, Hírek, Fókuszban Bővebben
A családi emlékek megőrzése
A legszentebb dolog az életben a család. „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” A Biblia tanításai arról nem szólnak, de életünk minden percét a zseb...
2019-06-22 08:53:07, Hírek, Fókuszban Bővebben
Hogyan hasznosítható a gyömbér a szépségápolásban?
A gyömbér rendkívüli használhatósága nem újkeletű dolog. Elvégre egy már évszázadok óta ismert, csodás fűszernövényről beszélünk, amit számtalan változatos módon hasznosí...
2019-06-22 08:43:35, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az megvan, hogy mi történt volna mondjuk a hetvenes években, ha a legendás tabáni Mini-LGT koncertek alatt fél...
Bővebben >>