. Ma Gyöngyi napja van.
Közeledik a hideg idő
2019-09-16 15:24:46
Közeledik a hideg idő

Közeledik a hideg idő

Hétfőn kora délutánig derült idő várható, majd észak felől megnövekszik a magasszintű felhőzet, ami lassan meg is vastagszik, reggelre pedig már többnyire erősen felhős lesz az ég. A többé-kevésbé szakadozott felhőzetben kedden délutántól várható határozott csökkenés, de a déli megyékben estig sok lesz a felhő.

 

Hétfő délután legfeljebb az Alpokaljára sodródhatnak be záporok, éjszaka már másutt is, de nem nagy számban képződhetnek záporok, illetve egy-egy helyen zivatar.

 

Kedden elszórtan alakulhat ki zápor, délen, délnyugaton néhol zivatar, de este délen eső is előfordulhat.

 

A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik.

 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 18, 25 fok között valószínű, de délen néhol 26, 28 fok is lehet – írja a Meteorológiai Intézet.

 

(Címlapkép: Időkép)

Utoljára frissítve: 2019-09-16 23:54:18

További híreink
Emberrablásért négy év börtönre ítélték VV Aureliót
Plusz 14 hónapot kapott ráadásként a korábbi ügyei miatt.
2019-10-17 15:57:25, Hírek, Környezetünk Bővebben
Elhallgattatják a Civil Rádiót is
Tovább nő a Fidesz médiafölénye
2019-10-12 17:28:42, Hírek, Környezetünk Bővebben
Orbán macedón bűnöző haverja is szavazhat vasárnap
Nikola Gruevszki hajléktalanigazolvánnyal él Budapest V. kerületében.
2019-10-12 00:10:17, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy 17 éves lány meghalt, társa életéért a ceglédi kórházban küzdenek.
Bővebben >>