Kik lesznek csütörtök este a Megyei Príma Díjasok? |
![]() ![]() |
2014-11-26 16:06:01 |
Holnap, azaz csütörtök este tartják a Megyei Príma Díjátadó Gálaestet a Sheraton Hotelban. Ott derül ki, hogy kik kapják az egy-egymillió forintos Megyei Príma Díjat Bács-Kiskun megyében. (A fotón még a tavalyi díjazottak). Mint közismert a Prima Primissima Alapítvány működtetését Csányi Sándor és az OTP vette át tíz év után Demján Sándortól. Ezt követően az országos díj változásaihoz igazodva néhány ponton módosították a Megyei Príma Díj odaítélésének rendjét is.
A VOSZ megyei elnöksége szokásosan több hónapig kereste a kultúra és tudomány képviselői között a kiválók közül a legkiválóbbakat Bács-Kiskun megyében. Az új szabályok szerint azonban idén már nem hozták előzetesen nyilvánosságra a kategória győztesek nevét, ellenben igen alapos mérlegelés után, két fordulóban döntöttek az idei Príma Díjasokról. Az elnökség döntését szigorú titokként kezelik egészen holnap estig. A három fődíjas nevét rejtő borítékok felbontását követően tudják majd meg a Sheraton Hotelban jelenlévők, hogy mely három kiválasztott kapja majd meg az egymillió forintos Megyei Príma Díjat 2014-ben Bács-Kiskunban.
Az idei év másik újdonsága, hogy a VOSZ megyei elnöksége a beérkezett nagyszámú kiváló jelöltből, gondos mérlegeléssel kiválasztott 12 jelöltet, akiket munkásságuk alapján érdemesnek tartott a közönségdíjra. Rájuk lehetett szavazni az elmúlt hetekben a primadij.hu internetes honlapon. A korábbi évekhez hasonlóan élénk volt a szavazási kedv, több mint tízezer szavazat érkezett a közönségdíj jelöltjeire.
A csütörtök esti gálát szervező VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete hagyományosan rendkívül magasra tette a mércét. A vendégkörben várhatóan ott lesz többek között dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, Kovács Ernő Bács Kiskun megye kormánymegbízott, Rideg László, a Bács Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Lovassy Tamás, a VOSZ és a Prima Primissima Alapítvány megyei koordinátora, Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Kamara országos Ipari alelnöke, Kecskemét Megyei jogú Város alpolgármestere, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, és Kerti István, Kecskemét rendőrkapitánya. Továbbá idén is jelen lesznek a Bács-Kiskun megyei közélet jeles szereplői, a legnagyobb munkáltatók, bankok, gazdálkodó szervezetek vezetői is.
A műsorban fellépnek az Ars Nova Énekegyüttes, a Bohém Ragtime Jazz Band, Pál Attila, a Kecskeméti Katona József Színház színművésze, valamint Szarvas Anna és Ottmár Attila, a Bajai Fiatalok Színházának művészei.
November 27-én, csütörtök este tehát minden kiderül a 2014-es megyei Príma Díjakról, illetve megismerjük a díjazottak nevét. A Kecskeméti Hírhatár még csütörtök éjfél előtt közölni fogja ezeket az információkat. Utoljára frissítve: 2014-11-26 16:10:09 |
