Kecskeméti portré: Dr. Svébis Mihály, a kecskeméti megyei kórház főigazgatója.

1953. szeptember 16-án született Újhartyánban, Pest megyében. 1972-ben, a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, majd 1980-ban a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán vette át orvosdoktori diplomáját cum laude minősítéssel. 

1980. október 1-jétől dolgozik a kecskeméti megyei kórház általános sebészeti osztályán.

1984-ben sebészetből, 1990-ben plasztikai és égési sebészetből szerzett szakorvosi képesítést. 

1988-ban adjunktusi, 1992-ben főorvosi kinevezést kapott. 1993 és 2000 között a központi műtő vezető főorvosa- 1997. július 1-jétől a kórház orvosigazgatója, 1999 októberétől 2000 márciusáig megbízott főigazgató, 2000. június 1-jétől az Általános Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa.  

2006. július 1-jétől ismét megbízott főigazgatóként, 2007. január 1-től kinevezett főigazgatóként vezeti a kecskeméti megyei kórházat.

Szakmájában megkülönböztetett figyelmet fordít a coloproctologiai műtétek, sebészeti varrógépek használata, minimálisan invazív sebészeti módszerek, plasztikai sebészeti műtétek iránt. Tagja több tudományos társaságnak, vezetőségi tagja a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Sebész Társaság Coloproctológiai Szekciójának, a Magyar Sebész Társaság Endoszkópos Szekciójának, a Magyar Sebész Társaság Dél-magyarországi Szakcsoportjának. A Sebészeti Kollégium Tanács tagja, a Magyar Kórház Szövetség elnökségének tagja.

Munkáját számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Egyebek mellett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 1999-ben Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért díjban részesítette, 2000-ben Kecskemét Város Díszpolgára címet, 2005-ben pedig Pro Sanitate kitüntetést vehetett át. Szülővárosa Újhartyán is Díszpolgárává avatta 2009-ben. 2011-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét kapta, 2012-ben Bács- Kiskun Megyéért díj elismerésben részesült.

Nős, felesége dr. Svébisné Juhász Márta, a Kecskeméti Református Egyházközség SION Nyugdíjas Ház és Gondozási Központ igazgatója. Négy gyermekük van.

2012-08-01-től ismét a megyei kórház kinevezett főigazgatója 5 éves időtartamra.

– Szerencsés embernek érzi magát?

– Szinte minden vágyam teljesült: már gimnazista koromban tudtam, hogy orvos akarok lenni, az sem volt kérdés, hogy a sebészet érdekel, és hogy mindezt Kecskeméten képzelem el. Valamennyi vágyam teljesült, és most jó okom van abban reménykedni, hogy innen megyek egyszer nyugdíjba. Még egyetemista voltam, amikor elbűvölt egy gyönyörű lány, aki a buszon leült elém, és elővette az anatómia könyvét. Ma ő a feleségem, és van négy remek gyerekük. Emellett a munkám a hobbim, elkötelezett, időtálló barátságok erősítenek, valamint szakmai és emberi értelemben is inspiráló csapatban dolgozhatok. Tehát igen: szerencsésnek érzem magam.

– Milyen gyerekkor emlékeit őrzi?

– Egy 2300 lelket számláló sváb faluban, Újhartyánban születtem, és ott is nőttem fel. Édesapám főkönyvelő volt a tsz-ben, édesanyám az akkori tanácsházán dolgozott adminisztrátorként. Csodás gyerekkorom volt ott, ahol mindenki mindenkit ismert, mindenkinek a barátja volt, és mindenkinek segített. A nagyszülők még németül beszéltek, mi már nem tanultuk meg a nyelvet. Vallásos neveltetésem okán Kecskemétre kerültem, a Piarista Gimnáziumba, és az ott töltött négy esztendő életem meghatározó időszaka lett. Kecskemét egy életre beköltözött a szívembe, és máig ápolom az itt szerzett, életre szóló barátságokat is annak ellenére, hogy szétszóródtunk az országban.  

– Mi volt a forrása az orvoslás iránti vágynak?

– Ezt nem sikerült soha megfejtenem. Egyszerűen mindig tudtam, hogy ez az utam annak ellenére is, hogy a szüleim sokáig nem vették komolyan a szándékomat, mivel gyerekkoromban elájultam a vér látványától. A családban sem tudtunk addig egyetlen orvosról sem. Utánam viszont az öcsém, és Márk fiam is ezt a pályát választotta.

– „Sima ügy” volt bejutni az orvosira?

– Korántsem. A Piár után osztályidegennek számítottam, így az első jelentkezéskor elutasítottak anélkül, hogy tételt húzhattam volna. Elmentem hát ipari tanulónak, megszereztem a gépjármű villamossági műszerész szakmunkásvizsgát, majd újra jelentkeztem az orvosira. Akkor már bejutottam, és kezdetét vette egy másik meghatározó időszak: az egyetemi évek. Innen is máig őrzök számos barátságot, amelyek egytől egyig gazdagabbá teszik az életemet.

– Kezdő orvosként pedig visszavárta Kecskemét…

– Losoncz főigazgató úrnak köszönhetem, hogy idekerültem, ráadásul a sebészetre. 1980. október 1-jén kezdtem, így december 13-án már részese lehettem az új kórházba való átköltözésnek. Nagyon sokat köszönhetek Lóránd főorvos úrnak is, aki támogatott, egyengette a pályámat, majd a barátságával is kitüntetett, amit a mai napig élvezek. Szakmai pályafutásom számos állomásában fontos szerepet töltött be. Például miután megszereztem a szakvizsgát, ő keltette fel az érdeklődésemet a coloproctológia, majd a plasztikai sebészet iránt. Máig hálás vagyok érte.

– Az emlékezetes esetek közül melyek jutnak leggyakrabban eszébe?

– Volt egy heroikus műtétünk, amikor egy fiatal nő kiújult daganatával együtt ki kellett venni az egész hasfalat is. Ennek pótlására akkor még nem voltak hálók, amivel ezt megtehettük volna, így egy irhalebenyt vettünk le a combról, és azzal pótoltuk a hiányt. Később – kollégámmal közösen – az elsők között végeztünk Kecskeméten laparoscopos vastagbél resectiót (eltávolítás) akkor, amikor a laparoszkópos sebészet még gyerekcipőben járt.

– Hogyan alakult ezzel párhuzamosan a magánélete?

– 1981-ben megnősültem. Akkor kaptunk feleségemmel egy egyszobás szolgálati lakást, így ő is Kecskemétre költözhetett. Sorban érkeztek a gyerekek: Máté 1983-ban, ő a Corvinus Egyetemen végzett, ma Budapesten dolgozik közgazdászként. 1984-ben született Márti, aki turisztika-idegenforgalmi szakon szerzett diplomájával a megyei önkormányzatnál helyezkedett el. Az 1985-ös születésű Márk orvos lett: a SOTE I-es belklinikán dolgozik. Melinda, a legkisebb, 1990-ben érkezett, ő a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója.  

* Kórházigazgató elődjével, dr. Zombor Gáborral, Kecskemét polgármesterével régi barátság fűzi össze.

– Hogyan telik egy átlagos napja?

– Reggel 6-kor általában már a kórházban vagyok, és délután 5-6-nál előbb nem indulok haza. Ez után viszont a család tölti ki az életemet. Próbálok a rokonokkal, barátokkal is minél több időt tölteni, olvasni – elsősorban a történelmi regényeket szeretem – és szenvedélyemnek, a vadászatnak is szívesen hódolok. Feleségem nagy zeneértő és színházrajongó, így gyakran járunk hangversenyekre, színházba.

– Mire a legbüszkébb?

– Mindarra, amit saját erőből, ambícióból elértem, valamint a családomra. Büszkeséggel tölt el ugyanakkor a munkahelyi kollektíva is – aminek a kialakulásáért magam is sokat tettem – és az osztályon dolgozó nagyon sok tehetséges fiatal, akik hitem és reményeim szerint még nagy dolgokat visznek véghez.  

– Mit tart eddigi pályafutása legnagyobb szakmai kihívásának?

– Egyértelműen a Pólus programot. Ha sikerül megvalósítani ezt az óriási beruházást, majd beindítani és a betegek szolgálatába állítani, akkor nyugodt szívvel adom majd át utódomnak az intézményt.

– Mire vágyik?

- Unokákra.

T.T.

KORÁBBI CIKKEINK:

Átvette a kinevezési okiratát Dr. Svébis Mihály

Svébis Mihály marad a kecskeméti kórház főigazgatója