. Ma Zoltán napja van.
32 milliárd forintból fejlődhet Kecskemét oktatása
2017-09-12 03:55:50
32 milliárd forintból fejlődhet Kecskemét oktatása

32 milliárd forintból fejlődhet Kecskemét oktatása

Két pályázat keretében összesen tíz iskolát fejlesztenek összesen mintegy 2.2 milliárd forint értékben Bács-Kiskun megyében - jelentette be sajtótájékoztatón hétfőn délelőtt Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

A sajtótájékoztatón jelen volt Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is, aki viszont arról számolt be a jelenlévőknek, hogy Kecskeméten jelenleg - a most nyilvánosságra hozott három iskolai fejlesztésén kívül (lásd lentebb) - folyamatban van a Bányai Júlia Gimnázium energetikai fejlesztése is.

 

- Mindemellett pedig jelenleg Kecskeméten az oktatás-infrastruktúra és a szakmai tartalmak fejlesztésére általános és középiskolákban, valamint az egyetemi felsőoktatási szinten 32 milliárdot fordítunk. Azt is ki kell hangsúlyozzam - mivel sokan mondják azt, hogy persze ez mind Európai Uniós forrás -, hogy nem így van: ennek az összegnek 60 százaléka, hazai és önkormányzati erő. Utóbbira pedig a lehetőséget az ipar erős városi és térségi jelenléte adja. Kecskemét iskolaváros, Kecskemét mindig is híres volt kiváló oktatásáról, és örülök annak, hogy ezt a képességét meg is tudjuk tartani. Sőt egyre nagyobb forrást tudunk áldozni a jövőben erre.


Zsámboki Anna bejelentette, hogy két pályázat keretében tíz iskolát fejlesztenek Bács-Kiskun megyében.

 

Az EFOP-4.1.2-17 „Iskola 2020" Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében pályázat keretében 3 éven belül 3 intézmény fejlesztését támogatják összesen 1.496.221.214 forinttal. A három intézmény a következő:


- Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola (496.867.000 Ft)

- Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (496.539.648 Ft)

- Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (496.814.566)

 

Az EFOP-4.1.3-17 Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése pályázat keretében 7 intézmény fejlesztését támogatják 12-14 hónap alatt 704.065.585 forinttal. A hét intézmény a következő:


- Kecskeméti Bolyai János Gimnázium (119.987.253 Ft)

- Kecskeméti Katona József Gimnázium (55.582.582 Ft)

- Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája (107.809.700 Ft)

- Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola (45.896.839 Ft)

- Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium (115.155.004 Ft)

- Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola (139.636.067 Ft)

- Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola (119.998.100 Ft)

Utoljára frissítve: 2017-09-12 04:02:30

További híreink
GYORSHÍR: Kiemelt járműipari központ Kecskemét
A kormány kiemelt járműipari központtá nyilvánította Kecskemét térségét. A kormányhatározat kedden lép hatályba.
2018-03-23 12:28:19, Hírek, Fókuszban Bővebben
Új nappali ellátást biztosító telephelyet építenek Homokbányán
Megállíthatatlanul folytatódik Kecskemét Homokbányai városrészének fejlődése.
2018-03-12 17:33:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Márciusban újra lesz Nőnek lenni jó konferencia a Kamarában
A hetedik Nőnek lenni jó konferencián a Generációk témaköre kerül a középpontba nagyszerű előadók és fotósok segítségével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamaráb...
2018-03-07 04:55:26, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére