![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A magyar börtönviszonyok kevésbé közismert oldalát lehetett megismerni egy bírósági tárgyaláson, hétfőn (június 3-án) Kecskeméten. Ahol egy három éve életfogytiglanra ítélt gyilkos volt a vádlott, a tanú viszont szintén fegyencruhát viselt és Dr. Piegel Zsolt bíró szerint „ő dobta fel” a cellatársát, azaz a vádlottat. Így derült ki, hogy korábban egy másik gyilkosságot is elkövetett L. Tamás.
Az istenmezejei (Heves megye) L. Tamás még 2009 nyarán vert agyon baltával egy svájci nőt Bács-Kiskunban, Szank és Jászszentlászló között. Néhány nap múlva elkapták a rendőrök, 2010-ben pedig jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélte a bíróság. A szegedi Csillagban azután egy cellába került G. Györggyel, akit beavatott egy szörnyű titokba: a Bács-Kiskun megyei gyilkosság előtt Heves megyében, Egerben is megölt egy nőt. Agyonverte és elásta.
* L. Tamás két nőt ölt meg. Egyet Szank és Jászszentlászló között egy tanyán, egyet pedig Egerben.
L. Tamást nem sokkal később már kommandósok vitték a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra. Ahol – neki már úgyis minden mindegy alapon, hiszen hiába is ítélnék kétszer életfogytiglanra - – őszintén bevallotta a bűncselekményt. Az addig eltűnés miatt keresett O-né Editet megölte Egerben, majd bedobta egy használaton kívüli kútba, amit földdel szórt be.
Az új fejlemény, a második gyilkosság kiderülése miatt Bács-Kiskunban újra kell tárgyalni mindkét gyilkosság ügyét. Erről ITT >>> írtunk korábban: Dr. Piegel Zsolt bírói tanácsa elé került a Kecskeméti Törvényszéken L. Tamás. A bíró pedig úgy döntött, hogy a férfi Csillag fegyházbeli cellatársát is ki kell hallgatni az ügyben. Ezért szállították most a sopronkőhidai fegyházból a Kecskeméti Törvényszékre a tanút.
- Azt kérte, hogy mondjam el a rendőröknek az addig titokban tartott gyilkosságot és kössek velük vádalkut. Kérjem azt, hogy engedjenek ki hamarabb a börtönből. Meg valamennyi anyagi vonzata is lett volna az ügynek, azaz fizetnem kellett volna Tamásnak. De én végül nem mondtam ezt el senkinek – állította június 3-án a Kecskeméti Törvényszéken a kéz és lábbilincsben Sopronkőhidáról elővezetett G. György. Akit hiába is kért végül a bíró, hogy mondja el, amit tud, mert L. Tamás úgyis „viszi a balhét”, beismerő vallomást tett. Sőt ő mutatta meg azt is, hova ásta el az áldozatát Hevesben.
* G. György, aki már nem akart emlékezni arra, mit is mondott neki a cellatársa a szegedi Csillagban.
- Nézze bíró úr! Sopronkőhidán egyszerre 200 fegyenc sétál és engem ott „befenyítettek” (rabtársak megfenyegették - a szerk. megjegyzése) ezzel az üggyel kapcsolatban a többiek. Ha Ön elintézi, hogy másik börtönbe kerüljek, akkor megpróbálok emlékezni arra, miket mondott nekem Tamás a szegedi cellában. Ha viszont Sopronkőhidán kell maradnom, akkor nem emlékszem semmire… – mondta pimaszul G. György. Mivel pedig Dr. Piegel Zsolt végül nem tett a számára konkrét ígéretet a „börtönváltásra”, ezért, a fegyenc-tanú végül tényleg nem sokat mondott az ügyről a tárgyalóteremben.
- Pedig csak ő jelenthette be a gyilkosságot, mert másnak nem beszéltem róla. Mégis megtudták a nyomozók… – mondta ezzel szemben L. Tamás, akinek tulajdonképpen már valóban tényleg teljesen mindegy: kétszer úgy sem ítélhetik életfogytiglanra.
A tárgyalást augusztus végén folytatják a Kecskeméti Törvényszéken.
|
|
|
|