. Ma Gedeon napja van.
Zombor Gábor osztotta a szeretetebédet Kecskeméten
2014-11-30 19:49:59
Zombor Gábor osztotta a szeretetebédet Kecskeméten

Zombor Gábor osztotta a szeretetebédet Kecskeméten

Mint korábban hírt adtunk róla, advent négy vasárnapján idén is megszervezik a korábbi években már megszokott szeretetebédeket, de teljesen új alapokra helyezve. Az első ünnepi ebédet november 30-án, vasárnap a Hunyadi János Általános Iskolában tartották meg.







Az előző esztendőkben megszokhattuk, hogy advent négy vasárnapján a városháza udvarán felállított sátorban tartottak szeretetebédeket. Idén azonban nem itt várják majd egy-egy tál meleg étellel, forró teával és süteménnyel a rászorulókat, hanem hétről-hétre Kecskemét más pontján.

 

A szervezők úgy döntöttek, hogy ettől az évtől a napi megélhetési problémával küzdő, szegénységben, netán mélyszegénységben élő nagycsaládokat, gyermekeket látják vendégül. Az érintetteknek a Városi Szociális Közalapítvány meghívót küld, egy-egy alkalomra több mint kétszáz személy számára. A rászorulók kiválasztásában a közalapítvány segítségére voltak, illetve lesznek az egyéni választókörzetek önkormányzati képviselői, az oktatási intézmények, az egyházak vezetői, valamint a városháza illetékes osztályának munkatársai is.

 

Az első ünnepi ebédet november 30-án, vasárnap a Hunyadi János Általános Iskolában tartották meg. A gulyást és a bejglit a Varga Tanya biztosította, a Református Egyház felajánlásában pedig almát kaptak a családok. Az ebédosztásban részt vett mások mellett dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, Pászti András önkormányzati képviselő, valamit az Evangélikus Egyház és a Zsidó Hitközség is. December 7-én a Szentcsalád Plébánia, 14-én a Hetényegyházi Közösségi Ház, 21-én pedig a Damjanich János Általános Iskola ad otthont az ebédnek. A vendéglátás minden alkalommal déli 12 órakor kezdődik.

(KTV)

 

ITT megtekinthetik a képgalériát!

Utoljára frissítve: 2014-11-30 19:51:00

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>