. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Vádat emeltek a fiatalokat savval leöntő kecskeméti nő ellen
2017-08-08 21:24:48
Vádat emeltek a fiatalokat savval leöntő kecskeméti nő ellen

Vádat emeltek a fiatalokat savval leöntő kecskeméti nő ellen

Súlyos és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 61 éves kecskeméti nő ellen, aki tavaly júniusban emeleti lakásának ablakából savval öntött le egy szerinte hangosan szórakozó társaságot - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

 

A közlemény szerint a nő második emeleti lakása alatt egy söröző működött, ahol hajnalban egy diákokból és egy tanárból álló társaság szórakozott. A vádlott zavaróan hangosnak tartotta őket, ezért az utcán álló fiatalokra lakása ablakából kénsavat is tartalmazó, erősen maró hatású anyagot öntött. A folyadék a tanár fejére és hátára folyt, amitől nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. Egy lány a lábán, egy fiú pedig az arcán szenvedett könnyebb égési sérüléseket.

 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottat súlyos testi sértéssel és kétrendbeli könnyű testi sértéssel vádolja.

 

(MTI)

Utoljára frissítve: 2017-08-08 21:26:36

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>