. Ma Andrea napja van.
Uzsorások gyűjtik be a rezsiutalványokat
2019-09-17 22:23:51
Uzsorások gyűjtik be a rezsiutalványokat

Uzsorások gyűjtik be a rezsiutalványokat

Amint arról beszámoltunk, egyre több nyugdíjas adja el kényszerűségből az interneten vagy apróhirdetésben a 9000 Ft (27 euró) értékű rezsiutalványát. Egyikük az ATV-nek nyilatkozott, és a következőkkel indokolta, miért járt el így:

 

„Egy hirtelen gondolat volt, az alapötlet talán az, hogy nem sokat érünk vele. Tehát már akinek ennyi a rezsije, az szerencsés ember, de gyakorlatilag én mindegyik számlámat be is fizettem, de még ha most fizetném be, akkor is jelentősen ki kell pótolni, és azért ahhoz nem kell túl sok ész, hogy azt tudjuk, hogy a nemzeti közművek állami monopólium.”


Döbbenetes dolog jutott viszont Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke tudomására. Mivel a legszegényebb településeken sokan szénnel és fával fűtenek, az uzsorások egyszerűen elkobozzák a nem névre szóló utalványokat az idősektől korábbi tartozásaik fejében, és eladják őket.


„Ezek az uzsorások összegyűjtik a településen a nekik tartozóktól az utalványokat, és 30-40-50 rezsiutalványt bocsátanak az interneten keresztül árverésre, vagy értékesítik. Mi konkrétan háromról tudunk név szerint és a településről is, de ismerve a vidék kiszolgáltatottságát, azt hiszem, 50-60-100 ember is lehet ilyen.”


Másképp látja a dolgokat a kormánypárt. Kósa Lajos (55) fideszes országgyűlési képviselő szerint el kell fogadni a visszaéléseket.


„Szerintem az emberiség még nem talált ki olyan dolgot, amivel ne éltek volna vissza. Viszont hogyha megnézi az interneten a találatok számát, akkor a 2,7 millióból három ilyen ajánlat volt fenn. Három. Ezt tudomásul vesszük, ilyen jelenségek vannak” – mondta Kósa.


(Forrás: ATV)


Utoljára frissítve: 2019-09-17 23:43:39

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>