. Ma Emma napja van.
Újabb illegális szemétlerakókat ért tetten a Városrendészet
2015-09-03 19:20:40
Újabb illegális szemétlerakókat ért tetten a Városrendészet

Újabb illegális szemétlerakókat ért tetten a Városrendészet

Alig telt el egy hét az illegális szemétlerakók augusztus 25-i tettenérése óta és ismét sikert könyvelhetett el az idén nyáron megalakult Kecskeméti Városrendészet.

 

 

 

 

 

 

 

 

- A rendszeres ellenőrzések mellett rejtett megfigyelést is végzünk az ismert szemét lerakóhelyek környezetében - számolt be Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet intézményvezetője a tettenérés körülményeiről:

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


- Szerdán hajnalban kezdték a rejtett megfigyelést kollégáim, ami azonban délelőtt 10 óráig nem vezetett eredményre. Ekkor a megfigyelt területen megjelent egy lovaskocsi, vegyes hulladék rakománnyal, melyben még veszélyes hulladéknak minősülő tárgyak (például szétbontott hűtőszekrény) is voltak. Kollégáim kérdésére a lovaskocsin lévő két személy úgy nyilatkozott, hogy természetesen nem kívánják ott lerakni a szemetet, és azt a saját területükre viszik, majd pedig onnét fogják a hulladéklerakóba szállítani.

Mivel a körülmények alapján egyértelműnek látszott, hogy csak a felügyelők jelenléte miatt nem rakták le az illegális hulladékot, ezért a városrendészek távolból követték a lovaskocsit.  Az Északi körútról a felsőszéktói tanyás területre tértek le ahol a földutakon rövid időre el is veszítették őket a figyelők.

- Amikor kollégáim megtalálták és utolérték a lovaskocsit, arról a két személy már rakta le vasvillával a szemetet a földút szélére - folytatta Csíkos Imre. - A közterület-felügyelők intézkedés alá vonták a személyeket és felszólították őket, hogy fejezzék be tevékenységüket. A két személy azonban nem szüntette meg a szabálysértést, lerakták az összes szemetet, a személyazonosságukat nem tudták igazolni, így értesítettük a hatóságot. Valamint köztisztasági szabálysértés miatt feljelentést tettünk a Kecskeméti Járási Hivatalnál.

Utoljára frissítve: 2015-09-03 19:23:16

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>