. Ma Ferenc napja van.
Tüntetni fognak az utasok a MÁV ellen
2019-09-17 12:22:59
Tüntetni fognak az utasok a MÁV ellen

Tüntetni fognak az utasok a MÁV ellen

A Közlekedő Tömeg Egyesület és annak Facebook-csoportja az utasok kezdeményezésére tüntetést szervez a MÁV ellen 2019. szeptember 26-án, csütörtökön, 18 órakor Budapesten, a Keleti pályaudvar előtti téren. Az esemény 17 órára van meghirdetve, de a MÁV iránti szolidaritásból egyórás késéssel, azaz 18 órakor fog kezdődni.

 

Az egyesület a legfontosabb problémák között említette az állandó késéseket, a rendszeres műszaki hibákat, a nem megfelelő takarítást, azt, hogy a pénztárak bezárnak és az automaták gyakran nem működnek, hogy 1500 ember hiányzik a cégcsoporttól és azt is, hogy az állomások és megállóhelyek több helyen életveszélyesek.

 

„A mávosok a helyzetek 90 százalékában totálisan tájékozatlanok, sőt, még kikérik maguknak, ha az utas kérdezni mer tőlük, merthogy ők sem tudhatnak mindent (a gyakorlatban: soha semmit). Nem tudjuk, ez miért van így, minden normális munkahelyen elvárás ugyanis, hogy aki a cég ruháját viseli, az felelős is a magatartásával a cég valamilyen szintű működéséért. A kiinduló állomásokon is gyakoriak az egymásnak ellentmondó információk, a hangosbemondó nem hallható, ha valaki már felszállt a vonatra, és elenyésző alkalommal fordul elő, hogy a kalauz végigmenjen és tájékoztassa a vonaton ülőket a várható indulásról és egyéb körülményekről” – írja az utasok petíciója.

 

További probléma, hogy a vonatok nem légkondicionáltak. A gyakran az indulásig napon álló, majd a nyílt pályán veszteglő vonaton, mivel „teli üveg” ablakok is vannak, amelyek nem húzhatók le, délutánonként 40 fok van. Vizet nem osztanak, hűtési lehetőség nincs, csupán bemondják a hangosbemondóba, hogy készüljünk elegendő vízzel az útra. A késéseket tekintve ez mostanában 2-3 liter is lehetne, teszik hozzá.

 

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke, Halasi Zoltán arra kérte a közvéleményt, hogy ne a MÁV dolgozóit hibáztassák. Szerinte a vasutasok felelősségteljes, nehéz munkát végeznek, a munkakörülmények okozzák mindazt, amit a tüntetés szervezői említettek. A létszámhiány, az elavult technikai eszközök miatt fáradtak a dolgozók, és nekik is elfogyott a türelmük. Nem fogadható el azonban, ha egy munkavállaló az utasokkal nem megfelelően viselkedik, a rossz munkakörülmények nem jelentenek mentséget.

 

(Forrás: Index, Klubrádió)

Utoljára frissítve: 2019-09-17 12:30:24

További híreink
Vujity Tvrtko tündöklése és bukása
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az amerikai letelepedéséért küzdő Vujity Tvrtko, magyar „médiasztár” a szélsőjobboldali orbáni propaganda terjesztésének egyik kulcsszereplőj...
2024-10-01 12:20:31, Hírek, Fókuszban Bővebben
A köztársasági elnöknek nincs véleménye Orbán Balázs ’56-os hősöket alázó kijelentéséről
Sulyok Tamás köztársasági elnök sem most, sem a jövőben nem szeretné kommentálni Orbán Balázs vagy más miniszterek szavait – közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgat...
2024-09-29 11:50:00, Hírek, Fókuszban Bővebben
Elhunyt Karsai Dániel – 47 éves volt
Karsai Dániel alkotmányjogász pénteken posztolt utoljára a Facebook-oldalán. Posztjában Orbán Balázs szavaira reagált, aki az ukrajnai háborúval kapcsolatban tett kijelen...
2024-09-29 11:49:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy cukrászat munkájából az átlag fogyasztó csak a végeredményt látja, nem is sejti, hogy mennyi munka, és fől...
Bővebben >>