. Ma Barbara, Borbála napja van.
Tízéves fiát is magával vitte a halálba a forgalommal szemben hajtó fiatal nő
2019-09-06 14:46:30
Tízéves fiát is magával vitte a halálba a forgalommal szemben hajtó fiatal nő

Tízéves fiát is magával vitte a halálba a forgalommal szemben hajtó fiatal nő

Amint arról beszámoltunk, péntek hajnalban súlyos baleset történt az M5-ös autópályán Felsőpakony térségében. Egy a forgalommal szembe hajtó Opel frontálisan ütközött egy másik gépjárművel. Mindkét autó az árokba került, és mindkettő kigyulladt. Az Opel Insigniát egy 27 éves hernádi nő vezette, vele volt tízéves kisfia is – mindketten meghaltak.

 

A másik autóban román állampolgárok utaztak, egy 68 éves asszony a helyszínen meghalt, három személyt pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

 

Az Index úgy tudja, a rendőrség már több olyan kamionsofőrt is meghallgatott, akik péntek éjjel látták a forgalommal szemben haladó opelest. A lap beszélt egy olyan sofőrrel, aki éjjel fél kettő után pár perccel, Gyál határában kerülte ki a vele szembe száguldó autót. A férfi éppen egy másik kocsit előzött, amikor maga előtt meglátta az Opel fényszóróit.

 

„Fényjelzéssel nem tudtam neki jelezni, ahhoz túl gyorsan közeledett felénk. Úgy ítéltem meg, hogy arra nem lett volna időm, inkább a kormányt fogtam két kézzel, és gyorsan visszasoroltam a külső sávba, közben meg nyomtam a dudát, de nem lassított, száguldott tovább” – mondta a szemtanú.

 

Mindjét autó összeroncsolódott az ütközés erejétől
Mindjét autó összeroncsolódott az ütközés erejétől

 

Nem sokkal ezután szirénázó rendőrautók is elhaladtak a forgalommal szemben, de a halálos balesetet már nem tudták megakadályozni. Az Indexnek nyilatkozó sofőr jól ismeri a környéket. Szerinte az M51-es út végén, ahol szétágazik az út az M5-ös autópálya irányába, könnyen elvéthető a helyes irány.

 

A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy a nő hol hajthatott fel az autópályára, mint ahogy azt is, hogy csak véletlenül vétette-e el az irányt vagy szándékosan ment fel a rossz irányba. A boncolásból derülhet majd ki az is, hogy a 27 éves sofőr fogyasztott-e bármilyen tudatmódosító szert, mielőtt kocsiba ült.

Utoljára frissítve: 2019-09-06 14:51:39

További híreink
Barbie – rekordot dönt a mozikban
Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt.
2023-08-08 15:39:27, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Sziget Fesztivál: a Szerelem Forradalma és a Világfalu is vár
Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program...
2023-08-05 11:46:14, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Az üzemen kívüli a Mexikói úti villamospálya története
Az 5-ös autóbusz utasainak egy része a Mexikói úton rácsodálkozhat a még mindig meglévő villamosvágányokra.
2023-07-24 17:36:11, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Óvodai felmérésben a gyerekek magyarságtudatáról és hazaszeretetéről is faggatják a szülőket; Nahalka István o...
Bővebben >>