. Ma Gedeon napja van.
Teréz néni 95 éves lett
2014-11-28 07:22:55
Teréz néni 95 éves lett

Teréz néni 95 éves lett

A 95 esztendős Geiger Istvánnét, Teréz nénit köszöntötte születésnapján Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere, és Bogasov István, a körzet önkormányzati képviselője.







 

Teréz néni a Tolna megyei Bátaszéken született 1919. november 27-én a négygyermekes földműves Schmidt család ötödik – utolsó – gyermekeként. Bátaszéken végezte az elemi iskolát, majd Szekszárdon kereskedőnek tanult.

 

ITT MEGNÉZHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

Első férjétől Bátaszéken egy fia született - Szabó József, a kecskeméti tűzoltóság nyugalmazott, most 68 éves parancsnoka –, a második házasságában pedig lánya lett. Geiger Klárát már „Bácskában”, a most Bács-Kiskun megyei Csávolyon hozta világra. Kereskedőként dolgozott Csávolyon és Baján, majd nyugdíjazását követően Kecskemétre költözött a lányához. Három unokája és egy dédunokája van.

 

Dr. Szeberényi Gyula Tamás, és Bogasov István az ajándék mellett hozták magukkal Orbán Viktor miniszterelnök születésnapi jókívánságait is. Teréz néni aláírta a szépkorúak kecskeméti nagykönyvét, majd előkerült két üveg pezsgő és a születésnapi torta, melyen egy 9-es és egy 5-ös gyertya égett.

 

Teréz néni szellemileg és fizikailag is friss, a szeme azonban egy időskori szembetegség miatt már 9 éve nem jó. Ezért sétálni is csak a 40 évi munka után, májustól nyugdíjas lánya kíséretében indulhat. Otthon azonban még mindig segít a házi munkákban: büszkén mondta, hogy alkalmanként mosogat, a „kézi mosásokat” is ő maga végzi, sőt néha még vasal is.  

 

- Nagy szeretetben éltem a családommal – csuklott el a hangja, mert az ünneplést sajnos beárnyékolta, hogy Teréz néni fia, Szabó József nagy beteg. Kórházban fekszik így édesanyja születésnapján sem tudott jelen lenni.



Utoljára frissítve: 2014-11-28 07:23:52

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>