. Ma Auguszta napja van.
Tárlat nyílt Simon András grafikáiból
2015-03-31 21:32:35
Tárlat nyílt Simon András grafikáiból

Tárlat nyílt Simon András grafikáiból

Simon András grafikusművész „Köszönet az életért!" című kiállítása nyílt meg március 30-án, hétfőn délután 17 órakor a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

 

 

 

 

 

 

 

- A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának immár tíz éves a hagyományos tevékenysége a kiállítás szervezés. Mégpedig azért, mert úgy gondoljuk, hogy helyet és lehetőséget biztosunk művészeknek arra, hogy bemutatkozzanak a „vállalkozók házában" - mondta a megnyitón Sipos Zsolt, a kamara titkára. - Néhány éve pedig arra is vállalkoztunk, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepének hetében, a nagyhéten szakrális tartalommal töltsük meg a kiállítást. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos: egyrészt azért, mert az életről van szó. Az élethez pedig kapcsolódok a művészet.

 

ITT MEGTEKINTHETI A KÉPGALÉRIÁT!


Sipos Zsolt kifejtette, hogy a „tálentum", a tehetség kibontakoztatásából mindenki részesül. A húsvét pedig a kereszténység számára az élet, a feltámadás öröme. Simon András képeinek kiállításán együtt látszik egy élet, és egy új élet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

 

Az 1958-ban Budapesten született Simon András grafikusművész munkásságát két fő irányvonal mentén tagolhatjuk. A klasszikus mesteri Bosch álomvilágot idéző rajzokra, amelyekben rendkívüli rajztudása párosul egy könnyed és nagyvonalú játékossággal, elegáns humorral. A másik fő vonal a jellegzetes „egyvonalas grafikák" sajátos világa. Ezek egyfajta védjegyei a művész szakmai munkásságának, amelyet az alkotói lét olyan nagyjai méltattak mint Szántó Piroska, Jókai Anna, Esterházy Péter vagy a Csók növendék Szabó Vladimír.

Simon András művészete akkor ért be, amikor az 1980-as évek elején lelki és egzisztenciális értelemben is mély válságba került. Úgy érezte, rajta valóban már csak az Isten segíthet. Egy mélységesen, mélyen átélt imádságban leborult hát elé és arra kérte, hogy könyörüljön rajta és adjon neki tehetséget az Ő végtelen gazdagságából. Olyan tehetséget, amely képessé teszi arra, hogy megtalálva egyéni és másokkal össze nem téveszthető stílusát ki tudja fejezni mindazt, amit rejtett kincsként a lelkében hordoz. Hálája jeleként azt ajánlotta fel, hogy ha megajándékozza a kért talentummal, akkor azzal ő nem a maga, hanem az Ő dicsőségét fogja szolgálni. Hiszi és úgy is tapasztalja, hogy Isten meghallgatta a kérését. Ő pedig gyönyörűséget talál abban, hogy a rajzaival Istent szolgálja, róla beszéljen és Őt dicsérje.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában április 30-ig megtekinthető tárlatot Horváth Janisz grafikus, tipográfus, a kínai kalligráfia szakértője, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára nyitotta meg hétfőn délután.

Utoljára frissítve: 2015-03-31 21:34:58

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>