. Ma Auguszta napja van.
Tanévnyitó a Kecskeméti Református Általános Iskolában
2016-09-01 16:09:48
Tanévnyitó a Kecskeméti Református Általános Iskolában

Tanévnyitó a Kecskeméti Református Általános Iskolában

A Kecskeméti Református Általános Iskola 23. tanévét megnyitó istentiszteleten 96 új kisdiákot négy tanulócsoportba szervezve köszöntöttek és fogadtak igaz szeretettel a közösségbe. Csütörtök reggel, azaz 2016. szeptember 1-jén pedig ténylegesen is megkezdődik a 2016/2017-es tanév.


ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

 

 

 

A szerdán délután tartott tanévnyitó istentiszteleten Apostoli köszöntést, majd fohászt mondott és igét hirdetett Varga Nándor, az egyházközség elnöklelkésze. Ezt követően az általános iskola kórusa szolgált Jámborné Márkus Emőke vezényletével, majd hat első osztályos tanuló - Bárdos Levente, Csősz Boglárka, Dékány Bálint, Kálmán Simon, Kuti Emma, és Tusa Barnabás - verset szavaltak. Az istentisztelet végén Kuti József lelkész, az igazgatótanács elnöke mondott áldást.

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, ... mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében." (..." Ef 5,15-17. - Károli) - ezzel a bibliai idézettel köszöntötte az ünneplő gyülekezetet dr. Szabó Ildikó igazgatónő. 

- Ünneplő Gyülekezet, Kedves Szülők! Ennek a tanévnek az elején nyugodt munkakörülmények között, viszonylag kevés változás közepette kezdhetjük meg munkánkat. Minden szakmai és tárgyi feltétel adott, kiválóan képzett, felkészült pedagógusok, jól felszerelt iskolaépület biztosítják a minőségi munkavégzés szükséges hátteret - mondta bevezetőjében, majd így folytatta:

- Iskolánk életében újabb mérföldkő a Kodály Intézettel kötött megállapodás, mely szerint a Liszt Ferenc Zeneakadémia mintaiskolája leszünk szeptember 1-jétől, egyetlen vidéki helyszínként. Négy évvel ezelőtt kezdődött az az együttműködés az angol nyelvű ének tanításában, melynek sikere, magas színvonalának elismerése a fent említett felkérés a további közös munkára. Iskolánk jó hírét a hozzánk érkező külföldi hallgatók a világ számos pontjára viszik magukkal, nemzetközi ismertségét, elismertségét növelve.

Dr. Szabó Ildikó tájékoztatást adott a tanévet érintő feladatokról, változásokról, beszámolt a nyári iskolai programokról, táborokról, és köszöntötte a nevelőtestülethez csatlakozó új kollégákat.

A Kecskeméti Református Általános Iskola nevelőtestületébe két Kanadából érkezett anyanyelvi lektor érkezett erre a tanévre: Matthew Izumsky és Asleigh O'Brien. Az általános iskola egykori tanulója, aki később a református gimnáziumban érettségizett, nevelő-oktató munkát segítőként immár a nevelőtestület tagjainak kollégája lett. Bolla-Mészáros Kincső hívő kecskeméti református családba született, presbiter nagyszülők példáján nevelkedett, presbiter édesapa szolgálatát látva maga körül kisgyermekként. A református hitelveket ismerő, gyakorló, az iskolát jó emlékeiben hordozó felnőttként tért vissza, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kara diplomája megszerzése után, és ebben a tanévben pedagógiai asszisztensi feladatokat lát majd el a Kecskeméti Református Általános Iskolában.

Utoljára frissítve: 2016-09-01 16:38:07

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>