. Ma Auguszta napja van.
Speciális ágyak, mesefigurák, relaxációs szoba a kecskeméti kórházban
2016-10-22 09:58:12
Speciális ágyak, mesefigurák, relaxációs szoba a kecskeméti kórházban

Speciális ágyak, mesefigurák, relaxációs szoba a kecskeméti kórházban

A január 16-án rendezett Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítványi Bál bevételéből és az adományozók jóvoltából beszerzett eszközök átadását, valamint a Csemetedoki II. projekt befejezését tartották meg sajtótájékoztató keretében a megyei kórházban.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

 

 

Mint elhangzott, a bál bevételéből és az adományozók által felajánlott pénzből 10 darab speciális ágyat tudott beszerezni a kórház. Az ágyakat azokon az osztályokon helyezték el, ahol különösen nagy szükség van a bejáró betegek kényelmére. Így az onkoradiológiai, a neurológiai, és a Sürgősségi Betegellátó Osztály kapott az ágyakból.

 

Az Európai szinten is egyedülállónak számító Csemetedoki projekt utolsó, második fázisa is befejeződött a kórházban. A hatszáz négyzetméternyi egyedi tapéta kivitelezése nagyrészt 2015 évben már megtörtént, most pedig a falakat színesre festették és a még hiányzó tapéták is felkerültek végleges helyükre.

 

Ezzel párhuzamosan pedig a teljes audiovizuális csomag többi eleme, a projekt innovatív része - melynek köszönhetően a „csendelőben", azaz a relaxációs szobában - az édesanyák, a gyermekszobákban pedig a gyerekek kellemes hangokra, lágy dallamokra alszanak el és ébrednek fel. Valamint felszereltek a kórházban olyan kivetítőket is, melyek a mennyezetet álomba ringató csillagokkal, tündérekkel töltik meg.

 

Az ünnepélyes átadáson jelent volt Mikulás Ferenc projektvezető, a Kecskemétfilm Kft. képviseletében, Boros Anikó és Zsoldos Csaba tervezők, az Arnon DC. képviselői, Svébis Mihály, a kórház főigazgatója, Dr. Horváth Zsolt orvos-igazgató, Dr. Tálosi Gyula, a Csecsemő-és Gyermekgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa és Dr. Kelemen Edit részlegvezető főorvos. Valamint ott volt az adományozók egy része is: Avramucz Attila, az Univer Product Zrt. vállalati kapcsolatok igazgatója, Bodor Szilvia, az Utazásmánia Utazási Iroda vezetője, Horváth Lajos, a Félegyházi Pékség Kft. kereskedelmi igazgatója, Dr. Szabó József, a Palásti Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője, Rácz József, a Malom Központot üzemeltető Malom Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kft. ügyvezetője, és Tóth Gábor a Linartech Autóház Kft Kecskeméti BMW Márkakereskedés Ügyvezető Igazgatója.


Azt, hogy milyen változáson ment keresztül a kórházi gyermekosztály, mennyire szeretnek - ha lehet ezt mondani egy kórházról - ott lenni a gyerekek, jól példázza az a történet, amit Dr. Svébis osztott meg korábban, a projekt első ütemének zárásakor a jelenlévőkkel. Akkor elmondta, hogy játszószoba is van a kórházban, ahol - amikor meglátogatta - önfeledten játszottak a kicsik. „Ők mind betegek?" - kérdezte az igazgató. Mire a válasz ez volt: „Egy részük már nem, csak nem akarnak hazamenni."

 

A projektet támogató cégek:


Kiemelt támogató: Duna Aszfalt Kft.


Fő támogatók: Bácsvíz Zrt., Univer Szövetkezeti Zrt., Kiskunfélegyházi Malom Kft., Malom Üzletház Utazásmánia Bt., Kész Holding Zrt, Linartech Autóház Kft., Peki Restaurant Kft., Roche (Magyarország) Kft., Vascular Venture Kft., Ver-bau Kft. Palásti Vagyonkezelő Kft.

Utoljára frissítve: 2016-10-22 10:06:16

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mi...
Bővebben >>