. Ma Auguszta napja van.
Rózsahölgyek találkozója Kecskeméten
2013-08-26 16:00:45
Rózsahölgyek találkozója Kecskeméten

Rózsahölgyek találkozója Kecskeméten

A Kecskeméti Városháza díszudvarában kialakított virágkiállítás területén rendezték meg a hétvégén a Rózsahölgyek III. Nemzetközi Találkozóját. Melyen a Rózsahölgyeken kívül részt vett Mák Kornél alpolgármester, Dr. Kerekes Henrietta beregszászi magyar konzul, a Kecskeméten született Piros Ildikó, Kossuth és Jászai Mari Díjas színművész, valamint Lévai Jánosné önkormányzati képviselő.

 

 

 

 

 

A Rózsahölgyek, azaz a szeretet és a harmónia nagykövetei programján Mák Kornél, majd Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának vezetője köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően délelőtt Palotás József művésztanár hegedült, délután a Lakó Sándor Kamarazenekar adott műsort. Piros Ildikó felolvasta Szabó Magda írását, a műsorban pedig fellépett Bunyik Tamás versmondó, és Hajdú Katalin énekesnő.

 

Az ünnepség résztvevőit a rózsahölgyek, Lévai Jánosné, valamint az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány munkatársai étkekkel kínálták meg. A viszonzásképpen kapott adományokból – mint elhangzott - a rózsahölgyek 14 szegény sorsú kecskeméti gyermeket öltöztetnek majd ünneplő ruhába, és visznek el az Operaházba, egy mesebalett előadásra.

 

KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ!

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2013-08-26 16:01:35

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>