. Ma Gedeon napja van.
Rendhagyó óra Kecskemét polgármesterénél
2015-05-30 06:25:02
Rendhagyó óra Kecskemét polgármesterénél

Rendhagyó óra Kecskemét polgármesterénél

Folytatódnak a rendhagyó osztályfőnöki órák Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskeméti Megyei Jogú Város polgármester asszonyánál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korábban - április közepén - egy budapesti osztályt fogadott, most pedig a Katona József Gimnázium Iskolai Diákbizottságának 29 tagját.

A 9-11 osztályos diákokat Takács István tanár úr kísérte péntek reggel a kecskeméti Városházára. Ahol a polgármester asszony tájékoztatta őket a csütörtöki közgyűlést megelőző kitüntetési ünnepségről, majd a közgyűlés határozatairól.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


Vázolta Kecskemét elmúlt években tapasztalható fejlődését, a Mercedes gyár megépülésének és működésének gazdaságélénkítő hatását, valamint a modell értékű duális képzést. Melynek „know-howja" iránt - mint elhangzott - már arab sejkek is érdeklődnek. Megvennék és a vállalatuknál alkalmaznák ezt az oktatási módszert.

A polgármester asszony a fiatalokat - már csak a korosztályuknál fogva is - kifejezetten érdeklő témákról is szólt. Így arról, hogy Kecskemét pályázik az Európa Ifjúsági Főváros címre. Továbbá arról, hogy „a város végre megérdemelne egy egyetemet".

- Az egyik fő célom az, hogy a kecskeméti főiskolából ütőképes, nemzetközileg is elismert egyetem legyen - mondta a polgármester asszony. - Ezen dolgozom, ez az én nagy projektem, aminek már látom a reális megvalósulási lehetőségét. Olyannyira, hogy akár már 2017. szeptemberben egyetem fogadhatja be Kecskeméten a gólyákat.

A kecskeméti Városházán folytatódik a középiskolásoknak tartott rendhagyó osztályfőnöki órák sorozat, azonban a tanintézetek nyári szünete miatt csak szeptembertől. Akkortól viszont havonta egy alkalommal, pénteki napon ismét fogadja majd Szemereyné Pataki Klaudia azokat az iskolai osztályokat, amelyek jelentkeznek.

Utoljára frissítve: 2015-05-30 06:25:55

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori...
Bővebben >>