. Ma Zakariás napja van.
Rablással vádolják az állampusztai fegyőrt
2012-06-11 11:05:17
Rablással vádolják az állampusztai fegyőrt

Rablással vádolják az állampusztai fegyőrt

Megdöbbentő védekezéssel állt elő a Kecskeméti Törvényszéken az a 21 éves korábbi állampusztai fegyőr, akit fegyveres kalocsai rablással vádolnak. T. Szabolcs azt vallotta, hogy uzsorakölcsönnel zsarolta és életveszélyesen fenyegette egy smasszer kollégája, ezért kényszerült végül arra, hogy elkövesse a bűncselekményt.

 

 

 

 

 

 

 

A vád szerint 2011. november 22-én este 7 óra körül fekete ruhába öltözött férfi tért be a nonstop nyitva tartó kalocsai játékterembe. Fekete sapkát viselt, és kapucnis pulóvert, az arcát fekete sállal takarta, fekete kesztyűs kezében pedig egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetett. Földre parancsolta a drinkbárban tartózkodó két vendéget, az alkalmazottaknak pedig átnyújtott egy reklámszatyrot, és a fegyverrel fenyegetve őket a bevételt követelte. Mintegy 315 ezer forinttal menekült el a helyszínről. A bűncselekmény során szerencsére senki sem sérült meg.

 

A körülbelül 170 centi magas rabló cselekményét négy kamera rögzítette. A felvételek ugyan segítették a rendőröket, azonban négy-öt hétig nem jutottak a gyanúsított nyomába. Erősen meglepődtek viszont, amikor december 30-án hajnalban beállított a kalocsai kapitányságra egy fiatal férfi. Közölte, hogy a neve T. Szabolcs, az Állampusztai Börtönben fegyőr, és ő követte el a rablást novemberben.

 

Az előzetes letartóztatásban lévő, megbilincselt vádlottat hétfőn (június 11-én) azután fegyőr kísérte dr. Sárközy Szabolcs bírói tanácsa elé. A Főügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta T. Szabolccsal szemben.

 

A vád ismertetését követően azután megdöbbentő fordulat történt. Az egykori Bv. őrmester „kipakolt”. Állítja, hogy egy smasszer kollégája zsarolta uzsorakölcsönnel. Ez volt az oka mindennek.

 

- Miután tavaly nyáron a kollégám megkapta a cafeteriában 2 évre neki járó156 ezer forintos üdülési csekkjét, átadta nekem, hogy adjam el – vallotta Szabolcs. - Eredetileg 130 ezret kért érte, majd egyre többet követelt. Összesen 500-600 ezer forintot kellett fizetnem, és közben életveszélyesen fenyegetett. Megöl, ha valakinek szólni merek, eltöri a lábam, a börtönben tördeli el az ujjaimat. Nagyon féltem, és már az édesanyámat, a nagymamámat, és a húgomat is féltettem.

 

Az erőszakos uzsorás bizonyíthatóan több sms üzenetet is küldött, és telefonon is sokszor hívta – egy idő után már sikertelenül – a vádlottat. Fenyegette állítólag, hogy összetöri T. Szabolcs édesanyja autóját, ha nem fizet a kolléga. Majd még egy bankba is elkísérte T. Szabolcsot, hogy vegyen fel hitelt, és adja át neki a pénzt, de nem kapott kölcsönt a banktól a fiatal smasszer, mert még nem töltötte be a 23. életévét. Erről a közös „banklátogatásról” egyébként bizonyító erejű biztonsági kamera-felvétel is készült. Végül eljutott a két férfi közötti feszült kapcsolat odáig, hogy az uzsorás megfenyegette Szabolcsot: őt nem érdekli, ha ki is rabol valakit, csak fizessen. A szorult helyzetben lévő fegyőr apránként törlesztett, de állítása szerint ez csak olaj volt a tűzre. Kollégájának egyre több kellett.

 

A vádlotti vallomás szerint a rendőrségen is megpróbált feljelentést tenni az uzsorás-kolléga ellen, de amikor kiderült, hogy fegyőr tenne panaszt fegyőr ellen, azzal küldték el, hogy oldják meg egymás között a vitát. Majd ebben az általa kilátástalannak vélt helyzetben jutott el odáig T. Szabolcs, hogy a bűncselekmény elkövetése mellett döntött. Csak legyen vége már a fenyegetéseknek. Két napig tipródott, első nap nem merte megcsinálni a rablást, de másnap mégis csak visszament. Állítja, hogy a rablásból származott pénzt, 305 ezer forintot is az uzsorásnak adta a bűncselekmény után.

 

- Egy hónapig rettegtem, hogy megtalálnak a nyomozók. Majd egy hajnalban én mentem be a rendőrségre. Akkor már a munkámat sem tudtam rendesen elvégezni, kerültem az elítéltek tekintetét. Az járt a fejemben mindig, hogy nem vagyok különb, mint ők… - beszélt lelkiismereti válságáról a tárgyalóteremben az ex-smasszer.

 

A bíróság hétfőn megnézte a kalocsai játékterem biztonsági felvételeit is, amelyeken jól látszódik a támadás. Valamint az is, hogy a teremben éppen játékgépező két „játékfüggő” kuncsaft nem rémült halálra a fegyveres láttán. Előbb ugyan letérdeltek, amikor fenyegette őket a támadó, majd szinte megvonták a vállukat és játszottak tovább.

 

A sors fintora, hogy az állítólagos kalocsai fegyőr-uzsorás ellen a rendőrök a rablást, illetve a tettes jelentkezését követően nem jártak el. Azaz nem bizonyított, hogy igazat mond a vádlott, vagy csak ezzel a történettel próbál védekezni. Jövő kedden hallgatja majd meg tanúként a bíróság az uzsorásnak mondott kollégát. Bármit is mond azonban a férfi, T. Szabolcs nem kerülheti el a büntetést. A fegyveres rablás miatt akár több évre a rács túloldalára kerülhet. Oda, ahol kívülről ő volt még nemrég a fegyőr…

 

A TÁRGYALÁSON KÉSZÜLT KÉPGALÉRIA ITT >

 

Utoljára frissítve: 2012-06-11 14:47:22

További híreink
Elhunyt a világhírű magyar író
Nádas Péter 83 éves volt.
2026-08-26 12:08:42, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Meghalt Dolly Parton
80 éves volt a countrylegenda.
2026-08-26 09:26:51, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Cserhalmi György átvette az előre beharangozott kitüntetést
Cserhalmi György színművész az augusztus 20-a alkalmából rendezett állami ünnepségen átvette a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést.
2026-08-21 09:44:32, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nádas Péter 83 éves volt.
Bővebben >>