. Ma Auguszta napja van.
Polgármesterek szakmai találkozója Tiszakécskén
2015-04-18 06:42:04
Polgármesterek szakmai találkozója Tiszakécskén

Polgármesterek szakmai találkozója Tiszakécskén

Bács-Kiskun megyében már hagyományos a települési önkormányzatok vezetői számára szervezett szakmai fórum. Amit ezúttal a tiszakécskei Barack Hotelben, csütörtökön és pénteken rendeztek meg.








A megyei polgármesterek szakmai találkozójának kétnapos eseményéről Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke adott tájékoztatást péntek délelőtt az újságíróknak.

 

- Ősszel a megye közepén, Kiskőrösön volt a találkozó, ahová a megye összes polgármesterét meghívtuk - mondta az elnök. - A tavaly kezdett hagyományunkat folytatva most a megye északi részén, Tiszakécskén találkoztunk. Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy a szakmai előadásokon túl, amikor államtitkárok, helyettes államtitkárok informálnak minket, egymással is kötetlen módon beszélgethessünk, megoszthatjuk a tapasztalatainkat.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

Rideg László elmondta, hogy csütörtökön több előadás hangzott el azzal a kapcsolatban, hogy mire figyeljenek, mire vigyázzanak, milyen kötelező szabályokat, eljárásrendeket tartsanak be a polgármesterek. Akár a tervezés, akár pedig a kivitelezések során. A második nap, a péntek legfontosabb mondandója pedig az értékeinkre - a nemzeti, a megyei, és a települési értékekre - való figyelemfelhívás volt. Az értékek egy részét egy kisebb házi kiállításon be is mutatták a tiszekécskei Barack Hotelben.

 

A pénteki napra időzítettek egy rendkívül érdekes, jelképes programot is:

 

 

A péntek délelőtti sajtótájékoztatón részt vett Gyapjas János tűzoltó alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese is. Aki megköszönte a lehetőséget Rideg Lászlónak, hogy előadást tarthattak a polgármesteri találkozón. Csütörtökön a megyei katasztrófavédelem igazgatója, Dr. Farkasinszky Lóránt, pénteken pedig Gyapjas János adott tájékoztatást a polgármestereknek.

 

- Azért örültünk ennek a lehetőségnek, mert fontosnak tartjuk az együttműködést a települési önkormányzatokkal - mondta Gyapjas János. - Hiszen együtt tudunk tenni a megye biztonságáért. A katasztrófavédelem feladata az, hogy a lakosság, és az épített, valamint a természeti környezet épségét megóvja, a védelmét biztosítsa. Ezért az előadásokban olyan fontos információk hangzottak el, amelyek segítik a polgármestereket abban, hogy akár polgári védelmi, akár iparbiztonsági, vagy tűzoltósági területeken meg legyenek azok a fontos információik, melyek egy esetleges a védekezésnél szükségesek.

Utoljára frissítve: 2015-04-18 06:42:41

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>