. Ma Emma napja van.
Pirosba öltöztek a Refisek
2016-02-12 15:14:45
Pirosba öltöztek a Refisek

Pirosba öltöztek a Refisek

Ebben a tanévben már negyedik alkalommal csatlakozott a Kecskeméti Református Gimnázium a Szemünk Fénye Alapítvány által meghirdetett Öltözz Pirosba mozgalomhoz.

 

 

 

 

 

 

Pénteken újra pirosba öltözött az iskola apraja-nagyja, és jókedvű adakozás keretében gyűltek a kétszázasok a gyűjtőperselybe. A jókedvhez hozzájárult az is, hogy a támogatókat egy-egy piros léggömbbel is megajándékozták a szervezők.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

- Miközben a gyűjtés a Pécsi Dóri Ház ápoltjai számára történt, és ezáltal a beteg gyerekekről szólt, addig iskolánk egészséges tanulóink figyelmét is felhívtuk a saját egészségükre. Piros napunk ugyanis immár egészségnappá nőtte ki magát. Ahol a jótékonysági gyűjtés mellett izgalmas programokat is szerveztünk. Ennek jegyében hívtuk meg idén is az előadókat. Azok pedig, akik fontosnak tartották a célunk képviseletét, külsőleg is kifejezhették ezt azzal, hogy ezen a napon egy, vagy több piros ruhadarabot illetve kiegészítőt viseltek - mondta hírportálunknak Krettné Bagi Márta szervezőtanár.

A díszteremben a második és a harmadik órában Dr. Szabó István kardiológus és sürgősségi-toxikológus szakorvos tartott előadást az életveszélyt okozó helyzetek felismeréséről és kezeléséről, illetve ezek megjelenéséről az interneten.

A negyedik és az ötödik órában Dr. Bardóczy Zsolt szülész-nőgyógyász, gyermeknőgyógyász szakorvossal találkozhattak a diákok. Arra kérték a doktort a szervezők, hogy beszéljen arról, amire a tinédzserek kíváncsiak, de nem merik megkérdezni. Nincs kitől megkérdezniük, senki nem beszél nekik róla, vagy ha igen, akkor bár ne tenné...! De leginkább azokról a dolgokra térjen ki az előadásában, amiket a fiataloknak eszükbe sem jutna megkérdezni, mert nem tudják, hogy mennyire fontos. Az viszont nagyon fontos volt, hogy ezt a programot nem csak a lányoknak, hanem fiúknak is ajánlották.

Közben a Refi drámatermében a harmadik és a negyedik órában Kiss Zsuzsanna tanárnővel volt még egy „utolsó tánca" annak a szerencsés 25 embernek, akik gyorsan jelentkeztek erre a programra.

Az 5. órában a drámateremben Bendéné Tóth Annamária gyógytornásszal, mentálhigiéniás szakemberrel találkozhattak a piros ruhások. A következő kérdésekről volt itt szó: Mit tehetünk a mozgásrendszerünk egészségéért? Hogyan tudjuk megelőzni a mozgásszervi betegségeket? Mit tegyünk azért, hogy a mozgás mindig örömteli lehessen?

Utoljára frissítve: 2016-02-12 15:17:31

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>