. Ma Emma napja van.
Pirosba öltözött a Kecskeméti Református Iskola
2015-02-18 09:39:39
Pirosba öltözött a Kecskeméti Református Iskola

Pirosba öltözött a Kecskeméti Református Iskola

Ebben a tanévben már harmadik alkalommal csatlakozott a Kecskeméti Református Gimnázium a Szemünk Fénye Alapítvány által meghirdetett Öltözz Pirosba mozgalomhoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hétfőn újra pirosba öltözött az iskola apraja-nagyja, és jókedvű adakozás keretében gyűltek a kétszázasok a gyűjtőperselybe. A jókedvhez hozzájárult az is, hogy a támogatókat egy-egy piros léggömbbel is megajándékozták a szervezők.

Az idei év új kezdeményezése, hogy miközben a gyűjtés a Pécsi Dóri Ház ápoltjai számára történt, s ezzel a beteg gyerekekről szólt, addig szeretettük volna, ha a mi egészséges tanulóink minél több figyelmet fordítanának a saját egészségükre - mondta hírportálunknak Krettné Bagi Márta szervezőtanár: - Ennek jegyében most előadókat is hívtunk.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


A második órában dr. Kovács Nándor kardiológus előadását hallgathatták meg az érdeklődők a szívinfarktusról a zsúfolásig megtelt díszteremben.

Harmadik-negyedik órában pedig a gimnázium egykori tanulója, Kun Ágnes Anna, református lelkipásztor, operaénekes beszélt pályájáról, életéről, és nem utolsó sorban betegségéről. A hallgatóság nagy örömére Ágnes dalra is fakadt.

Az 5-6. órában Kiss Zsuzsanna tanárnő az érdeklődőknek bemutató foglalkozást tartott az 5 Ritmus mozgásmeditációs módszer kipróbálására.

A piros lufik elfogytak, a gyűjtés sikeres volt, az előadásokon szerzett tapasztalatokat vélhetően magukkal vitték a diákok, és hasznosítják majd az életük során.

Utoljára frissítve: 2015-02-18 09:40:06

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>