. Ma Emma napja van.
Piros zebrával javítják a közlekedésbiztonságot
2014-10-10 05:51:10
Piros zebrával javítják a közlekedésbiztonságot

Piros zebrával javítják a közlekedésbiztonságot

Hat láthatósági zebrát és figyelemfelkeltő gyermekrajzokból készült út menti táblákat adtak át Bács-Kiskun megyében, hogy ezzel hívják fel az autósok figyelmét a biztonságosabb városi közlekedésre.








Szeptemberben indult el az a társadalmi felelősségvállalási program, amelyet a Duna Aszfalt Kft. kezdeményezésére a kecskeméti és a tiszakécskei önkormányzatokkal közösen valósítanak meg, a városi közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében. A kampány keretében mindkét településen 3-3 speciális, piros festékréteggel kiemelt zebrát tettek láthatóbbá. A zebrák mellé egy, a két település általános iskolásai körében meghirdetett gyermekrajz pályázat győztes alkotásai kerültek. A közlekedésbiztonsági pályázat keretében a gyerekeknek figyelemfelkeltő táblaterveket kellett készíteniük, azzal a céllal, hogy a nyertes pályaműveket az autósok figyelmeztetésére kihelyezzék a piros gyalogátkelők mellé.

 

IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETI A KÉPGALÉRIÁT!

Mindkét településen olyan külső, városi bevezető szakaszokra kerültek a láthatósági zebrák, ahol az autósok sokszor a megengedett 50km/h sebességnél lényegesen gyorsabban haladnak, veszélyeztetve ezáltal a gyalogosokat.

Kecskeméten két helyen, Katonatelepen pedig a Katona Zsigmond utca és a Nagykőrösi út kereszteződésében lett piros a zebra. Tiszakécskén - ez az egyik a három közül - a Kőrösi utca 27-nél lévő gyalogátkelőhelyet festették át. Mindkét helyen ünnepélyes keretek között adták át a zebrákat. Katonatelepen ott volt Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere, Kisberg Hella, a Mathiász János Általános Iskola igazgatója és Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt Kft., innovációs főmérnöke és szóvivője. Tiszakécskén jelen volt Dr. Polyák József, Tiszakécske alpolgármestere, Fehér Károlyné, a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettese, valamint itt is részt vett az eseményen Lehel Zoltán.

„A gyalogátkelőhelyek előtti figyelemfelhívásra többféle megoldás létezik, a közlekedési lámpával nem védettek előtt például gyakran alkalmaznak villogó sárga fényjelzést, de az a leggyakoribb, hogy elsősorban iskolák és óvodák közelében pirosra festik az úttestet a zebracsíkok alatt, ezáltal már jóval a zebrához érkezés előtt fékezésre tudják ösztönözni az autósokat. Kecskeméten és Tiszakécskén eddig nem létezett ilyen figyelemfelkeltő burkolat, de az önkormányzattal való együttműködés keretében most megvalósulhatott" - mondta Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke és szóvivője.

A program szervezői elkötelezettek a biztonságos városi és közúti közlekedés mellett és mind az önkormányzatok, mind pedig a Duna Aszfalt a jövőben is keresni fogja azokat az együttműködési területeket, amelyekkel növelhetik a településeken a közlekedés biztonságát.

A figyelemfelkeltő gyermekrajzokból készült út menti táblákat Katonatelepen a kecskeméti Gyulai Dzsenifer, Tiszakécskén pedig Marancsik Zalán Vilmos rajza került a zebra mellé.

 

(A galéria első fotója a tiszakécskei festési munkákat mutatja. A fotót V. Kerekes Ferenc készítette. A többi fotó Katonatelepen készült.)


Utoljára frissítve: 2014-10-10 05:59:28

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mi...
Bővebben >>