. Ma Gedeon napja van.
Öttusa vk - Erős mezőnyök lesznek Kecskeméten
2015-04-22 22:18:15
Öttusa vk - Erős mezőnyök lesznek Kecskeméten

Öttusa vk - Erős mezőnyök lesznek Kecskeméten

Nyolcvan fölötti versenyzői létszám várható a férfi és a női mezőnyben is a jövő heti, kecskeméti öttusa világkupaversenyen. (A fotót a tavalyi kecskeméti világkupán készítette Kovács László).

 

 

 

 

 

 

 

 

A szerdai, budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a világranglista első ötven helyezettje közül 24, illetve 27 jelezte eddig a részvételét. Ott lesz többek között a 2012-ben világbajnok orosz Alekszandr Leszun és a londoni olimpia cseh győztese, David Svoboda, valamint a vb-címvédő brit Samantha Murray és a Pekingben ötkarikás aranyérmes német Lena Schöneborn.

A magyar színeket 12-12 öttusázó képviseli, a felnőtt élversenyzők mellett a legjobb utánpótláskorúak is bizonyítási, s egyben tesztelési lehetőséget kapnak. Az egyedüli hazai hiányzó Tibolya Péter lesz, akinek februári műtétje óta még nem jött teljesen rendbe a lába.

Vele kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány - kérdésre válaszolva - közölte, hogy a június-július fordulóján esedékes berlini világbajnokságon így nem tud indulni, de az augusztusi, angliai Európa-bajnokságon esetleg már szerephez juthat.

A szakvezető emlékeztetett rá, hogy a kecskeméti lesz az idei negyedik vk-forduló, s a sorozat első két állomásán "bizonytalan egészségügyi körülmények között" vett részt a magyar csapat. Mint mondta, emiatt nem is születtek meg a várt eredmények, legutóbb, Rómában azonban már számottevő sikereknek lehetett örülni. Másfél hete Földházi Zsófia és Kasza Róbert ezüstérmet nyert, Marosi Ádám pedig egy másodperccel maradt le a harmadik helyről.

Kecskeméten jövő csütörtökön és pénteken a női és férfi selejtezőt, a hétvégén pedig a két döntőt rendezik. Május 4-én, hétfőn a vegyesváltóval zárul a verseny.

Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta a sajtótájékoztatón, hogy egyetlen 1000 forintos jeggyel valamennyi versenynapot végig lehet követni. Hozzátette, hogy a körülmények a sportolók mellett a nézőknek is kedveznek, mivel az egyes helyszínek sétatávolságra vannak egymástól.

Szilvásy Zsuzsanna, a kecskeméti SOS Gyermekfalu képviselője azt emelte ki, hogy a jegybevétellel az öttusaszövetség a gyermekfalvakat támogatja.

A vk vívóversenyeit a Messzi István Sportcsarnokban, az úszást a sportuszodában, a lovaglást és a lövészetekkel kombinált futást pedig a Benkó Zoltán Szabadidő Központban rendezik majd meg.

 

A jegyeket már árusítják a Kecskeméti Fürdő jegypénztárában, valamint a kecskeméti Tourinform Irodában (a Városháza sarkán).


(MTI / Hírhatár)

Utoljára frissítve: 2015-04-22 22:18:43

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
Új dolgokat próbálna ki? Íme, pár tipp, hogy levetkőzze félelmeit!
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, valami különlegesebbre vágyik? Akkor itt az ideje, hogy új dolgo...
2024-03-21 16:12:18, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>