. Ma Emma napja van.
Öt szettben győzött Dágon a KRC
2014-10-25 08:30:00
Öt szettben győzött Dágon a KRC

Öt szettben győzött Dágon a KRC

Újabb veretlen együttes várt a kecskeméti röplabdásokra. Ezúttal a Dági KSE ellen kellett helytállniuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

A kecskemetiröplabda.hu  tudósítása: Mi kezdtük a mérkőzést, azonban 4:4-nél sikerült először egalizálnunk az eredményt. Nem igazán „ültek” a nyitásaink, azonban az első technikai időnél, ha csak egy ponttal is, de nálunk volt az előny, amely gyorsan semmivé vált. Szasa Nedeljkovics 11:9-es hazai vezetésnél időt kért. Újabb rossz nyitás után Dávid Csanád először ütött, majd blokkolt, és Kovács ászértékű nyitásával egyenlő lett az eredmény (12:12). Lendületbe jött csapatunk, 12:14-nél hazai időkérés következett. Használt a hazai csapatnak az időkérés, 15:15-nél egyenlítenek, Dávid ütésével azonban újra mi mehettünk előnnyel pihenőre (15:16). A mérkőzés hajrájához közeledve négy pontra (16:20) nőtt csapatunk előnye, a hazai csapat időkéréssel próbálta megtörni lendületünket. Dávid Csanád a „befejező” ember, ütésével csapatunk 22:25 arányban megnyerte az első játszmát. (0:1)

 

A második szettet a hazai csapat kezdte, az első 4 pontot azonban mi szereztük. Az első technikai időnél három pont (5:8) volt csapatunk előnye. Nagyon sok a rossz nyitás mindkét oldalon, egymás hibáiból éltek a csapatok. A második technikai időnél is három pont (13:16) volt csapatunk előnye. Izgalmasan alakult a hajrá, a hazai csapat 21:22-es eredménynél időt kért. A Dág bírta jobban idegekkel a végjátékot és 27:25 arányban megnyerte a második játszmát. (1:1)

 

A harmadik szettet a Dág kezdte úgy, mint mi a másodikat; négy pontot szereznek zsinórban, még mi egyet sem. A második szett végjátéka meghozta a hazaiak önbizalmát, az első technikai szünetre három pontos (8:5) előnnyel vonulhattak. Próbáltunk kapaszkodni, de két pontnál közelebb nem jutottunk. A második technikai időre tovább nőtt a hazai csapat előnye (16: 12). Vezetőedzőnk időkéréssel próbálta megtörni a hazaiak lendületét 18:14-es állásnál, úgy tűnt eredménytelenül – 20:14 a hazai csapat javára. Ötpontos hátránnyal érkeztünk a végjátékhoz; 22:17. A sokadik rossz vendégnyitás után a hazai csapat örülhet a játszmagyőzelemnek (25:19). (2:1)

 

A negyedik szett elején gyakorlatilag felváltva estek a pontok, azonban ha csak egyel is, de a hazaiak voltak előrébb. Egy vitatható bírói ítélet után hazai előny (8:6) az első technikai szünetben. 12:12-nél egyenlítettünk, majd egypontos (15:16) előnnyel vonulhattunk a második technikai szünetre. 18:19-es állásnál időt kér Szasa Nedeljkovics. A végjáték kezdetekor három pont (19:22) volt az előnyünk, amikor a Dág kért időt. Egy hazai rossz nyitással ért véget a negyedik játszma (22:25). (2:2)

 

A döntő szettben 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd csapatunk átvette a vezetést. Egy-két ponttal mindig mi jártunk előrébb, végül 12:15 arányban megnyertük a döntő szettet, így a mérkőzést 2:3 arányban hoztuk.

 

Dági KSE - GORTER KRC 2:3 (-22, 25, 19, -22, -12)

Utoljára frissítve: 2014-10-25 08:30:23

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>