. Ma Auguszta napja van.
Óriási négylábú a kecskeméti bölcsődében
2012-06-30 06:55:31
Óriási négylábú a kecskeméti bölcsődében

Óriási négylábú a kecskeméti bölcsődében

A Széchenyi Sétányi Bölcsőde Évzáró ünnepségén a Kecskeméti Cerberos Kutyaiskola vendégként lépett fel pénteken (június 29-én) egy bemutató erejéig. Kecskeméten ez volt az első olyan bölcsődei rendezvény, ahol szeretettel fogadták a kutyusokat, hogy megvillantsák tudásukat. A bölcsibe látogató hat kutyust, Mázlit, Diót, Mütyit, Hebert, Hádit és Roky-t ujjongva fogadták a gyerekek. A legnagyobb sikert pedig a Heber of Irish Cream nevű ír farkaskutya aratta, mely szinte az összes bölcsődésnél nagyobb volt.

 

 

 

A bemutató után a kutyusokat meg is simogathatták, amit bátran megtettek, mert senki sem riadt meg a négylábúak szimatolásától. A legkisebb gyerkőc – aki alig másfél éves –, a legnagyobb négylábút szemelte ki magának. A fotókon is látszik, hogy Hebert a meleg ellenére is türelmesen engedte a gyerekek simogatását.

 

Szikulai Beáta bölcsődei gondozónő elmondta a Hírhatárnak, hogy már ebben a korban is az állatok szeretetét erősítik a gyerekekben, a nevelési munkájuk során.

 

- Ha el szeretnénk érni a felelős állattartás nyugat-Európai színvonalát, a következő nemzedék szemléletét kell formálnunk – tette hozzá Szabó Attila, a kutyaiskola vezetője.

 

KÉPGALÉRIA ITT >

 

Utoljára frissítve: 2012-06-30 07:00:02

További híreink
Tavaszi gardróbfrissítés: ennek az 5 alapdarabnak ott a helye a te ruhatáradban is!
Végre itt a tavasz, úgyhogy ideje a szekrény mélyére száműzni a télikabátot a sapkával, sállal és kesztyűvel együtt, helyettük pedig jöhetnek a lengébb darabok. Ez pedig ...
2024-03-14 18:05:16, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csomagküldés Európa egyes országaiba
Manapság már egyáltalán nem furcsa, amikor azt halljuk egy ismerőstől, hogy külföldre megy tanulni vagy dolgozni. Függetlenül az életkortól, egyre többen próbálnak szeren...
2024-03-14 17:58:09, Hírek, Környezetünk Bővebben
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság már egyáltalán nem furcsa, amikor azt halljuk egy ismerőstől, hogy külföldre megy tanulni vagy dolgoz...
Bővebben >>