. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Olasz módszerrel rabolt a kecskeméti férfi
2016-11-30 05:16:07
Olasz módszerrel rabolt a kecskeméti férfi

Olasz módszerrel rabolt a kecskeméti férfi

Olaszországban már évekkel ezelőtt ismert volt az motoros rablási módszer, amit most alkalmazott egy férfi Kecskeméten: a zsákmánya egy ételes volt. Majd ezt a rablást követően, pár perccel később egy babakocsiról lopott a gyanú szerint. A rendőrség már megtalálta a rablót, jelenleg pedig egy sértettet is keresnek, akinek pár órával korábban a táskáját akarta ellopni a gyanúsított.

 

 

 

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2016. november 28-án 10 órakor őrizetbe vette Cs. Istvánt. A 22 éves helyi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. november 27-én 15 óra 24 perc körül Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában egy segédmotoros kerékpárral a sértett mellé érve kezéből kitépte - az ételesét tartalmazó - szatyrát és ismeretlen helyre távozott. A 64 éves férfi súlyosan megsérült. Pár perccel később a Mátis Kálmán utcában egy nő babakocsijára elhelyezett reklámtáskát letépte, majd a helyszínről elmenekült. A táskában benne volt a sértett és fia pénztárcája.

 

A nyomozók a térfigyelőkamera-rendszer felvételeit elemezve beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Cs. Istvánt, akit elfogtak. A rendőrök kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi a Damjanich utcában 2016. november 27-én 11 óra 50 perc körül ki akarta tépni egy nő kezéből táskáját, mivel azonban ez nem sikerült, ezért elszaladt. A sértett kiabálni kezdett. A segítségére egy szolgálaton kívüli rendőr sietett, aki az elkövető után futott, de a sértett ismeretlen helyre távozott.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy a Damjanich utcában történt esemény sértettje hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve a 107 és 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

(police.hu)

Utoljára frissítve: 2016-11-30 05:17:08

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>