. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Nigériai férfit fogtak el Kecskeméten
2014-03-20 07:30:40
Nigériai férfit fogtak el Kecskeméten

Nigériai férfit fogtak el Kecskeméten

Az elmúlt 24 órában (március 19-én) Magyarország területén a rendőrök 34 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Egy halálos kimenetelű balesetben egy személy életét vesztette. Hét baleset súlyos, 26 könnyű sérüléssel végződött. A rendőrök összesen 185 személyt fogtak el, ebből 38 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Bűncselekmény elkövetésén 93 főt értek tetten. Az egyenruhások 357 személyt állítottak elő, köztük 92 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Bács-Kiskun megye közútjain az elmúlt 24 órában 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 3 anyagi káros közúti közlekedési baleset történt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

 

Kecskemét - A Kecskeméti Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette F. Aranka 37 éves kecskeméti lakost, aki 2014. március 19-én 18 óra 45 perckor a kecskeméti Külső-Szegedi úton - védett övezetben - prostitúciós tevékenységet folytatott.

 

Kecskemét - A Kecskeméti Rendőrkapitányság eljárást indított egy nigériai állampolgárral szemben, akit 2014. március 19-én Kecskeméten vontak intézkedés alá a járőrök. A külföldi magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni, ezért elfogták és előállították őt.  A férfi menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, így átadták őt az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.

Utoljára frissítve: 2014-03-20 07:30:55

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>