. Ma Gedeon napja van.
Műtőssegédre támadt a beteg a kecskeméti kórházban
2017-02-03 03:06:29
Műtőssegédre támadt a beteg a kecskeméti kórházban

Műtőssegédre támadt a beteg a kecskeméti kórházban

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és rongálás miatt emelt vádat egy 40 éves ballószögi férfivel szemben, aki Kecskeméten, a kórház ügyeletén a műtőssegédre támadt és a kezelőhelyiség ajtaját is összetörte.

 

 

 

A 40 éves ballószögi férfi 2016. november 20-án késő este a megyei kórház traumatológiai ambulanciáján orvosi ellátás érdekében jelentkezett. A rendelőbe beszólítását követően azonban az ügyeletes orvost és az ott tartózkodó egészségügyi dolgozókat trágár szavakkal szidalmazni kezdte, majd meg sem várva, hogy ellássák, a kezelőből kiszaladt. Kifelé menet még a kétszárnyas ajtóba is úgy belerúgott, hogy abban mintegy 133.000 forintos kár keletkezett.

 

Ezt észlelve, az ott lévő műtőssegéd a vádlott után indult, aki ekkor üvöltözni kezdett, hogy ne menjenek utána, mert kinyírja őket. A műtőssegéd számon kérte a vádlotton botrányos viselkedését, mire ő a műtőssegéd pólóját elkapta és maga felé rántotta. A közelben lévő orvosok siettek kollégájuk segítségére, így további tettlegességre már nem került sor.

 

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és rongálás vétségével vádolja. Az ügyészség a férfivel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta és azt, hogy a kórháznak okozott kárt fizettessék meg vele.

 

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Utoljára frissítve: 2017-02-03 03:09:54

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>