. Ma Andrea napja van.
Műfüves pályát és játszóteret adtak át a Vásárhelyi iskolában
2015-11-04 18:01:56
Műfüves pályát és játszóteret adtak át a Vásárhelyi iskolában

Műfüves pályát és játszóteret adtak át a Vásárhelyi iskolában

Régi álom vált valóra a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában, ahol kedden délután felavatták az intézmény udvarán kialakított műfüves pályát és az uniós előírásoknak meglelő játszóteret. A gyerekek nagy örömmel vették birtokukba a tizenötmillió forintos beruházás eredményeként megvalósult létesítményeket.

 

 

 

 

 

- Ezúttal is az összefogás segített, ahogy a városrészben már többször is - nyilatkozta a hiros.hu hírportálnak Kósa József önkormányzati képviselő. Ennek köszönhetően tettük az iskola játszóterét az uniós előírásoknak megfelelővé, a sportudvar pedig műfüves borítást kapott. A költségek mintegy tizenöt millió forintot tettek ki, amelyből nyolc és félmilliót a Knorr-Bremse Kft. biztosított egy pályázatnak köszönhetően, Kecskeméttől pedig négymilliót kaptunk a költségvetésből. A többit alapítványi pénzből, szülői felajánlásokból tudtuk fedezni.

Kósa József hozzátette: nagy szükség volt a pályaépítésre, mert Kecskemét legnagyobb gyerekszámú általános iskolája rendelkezik a legkisebb tornateremmel.

A pályát és a játszóteret a városvezetés nevében Hörcsök Imre önkormányzati képviselő adta át.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


Garda László, az oktatási intézmény igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a városrész lakói előtt is nyitva áll majd a 20x40 méter alapterületű műfüves pálya, amelyet a korábbi, balesetveszélyes, salakos pálya helyén alakítottak ki. Kijelentette: gondolkodnak azon, hogy miként lehetne lefedni a pályát a téli időszakra. Ez ugyanis megoldaná azt a problémát, amit a kisméretű tornaterem jelent az iskolának.

Az ünnepségen Garda László oklevelet adott át a pályaépítésben segítő cégek képviselőinek, és magánszemélyeknek.

Utoljára frissítve: 2015-11-04 18:03:21

További híreink
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mi...
Bővebben >>