. Ma Gedeon napja van.
Megújult az árpádvárosi játszótér
2014-10-11 21:34:15
Megújult az árpádvárosi játszótér

Megújult az árpádvárosi játszótér

Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester és több önkormányzati képviselő - Bogasov István, Kósa József, Pászti András és Sipos László -, valamint Salacz László országgyűlési képviselő is együtt dolgozott szombaton délelőtt az árpádvárosi játszó- és közösségi tér cserjeültetésén.






Természetesen ott volt, és kivette részét a tennivalókból Kovács Ferenc építészmérnök, mérnöktanár is, aki a kecskeméti 13. választási körzetben a Fidesz-KDNP szövetség önkormányzati képviselő jelöltje.

Kovács Ferenc hírportálunknak elmondta, hogy egy korábbi közmeghallgatáson vetődött fel az a lakossági igény, hogy Bagi László utca és a Reile Géza utca közötti területen lévő bekerített játszótéren több tennivaló is lenne. A kéréseket teljesítették: a focipályát védőhálóval választották el a park többi részétől, az elhasználódott, megrongálódott padokat felújították. A játékelemek közül is rendbe tették azokat, amelyek megrongálódtak.

 

IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

Szombaton délelőtt Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester és több önkormányzati képviselő részt vett a tér szebbé tételében: cserjéket, virágokat ültettek. Kovács Ferenc annak a reményének adott hangot, hogy az összefogásnak köszönhetően megszépült, megújult térre mindenki vigyáz majd, és hosszabb távon is fenntartható lesz az elvégzett, részönkormányzati keretből finanszírozott munka eredménye.
(Szöveg: KTV)

Utoljára frissítve: 2014-10-11 21:36:00

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>