. Ma Auguszta napja van.
Megújul a kecskeméti kórház Onkoradiológiai Központjának eszközparkja
2015-07-07 07:19:19
Megújul a kecskeméti kórház Onkoradiológiai Központjának eszközparkja

Megújul a kecskeméti kórház Onkoradiológiai Központjának eszközparkja

Szinte a teljes sugárterápiás eszközpark megújul a Bács-Kiskun Megyei Kórház Onkoradiológiai Központjában egy sikeres pályázatnak köszönhetően. Az 1 milliárd 245 millió forint vissza nem térítendő támogatásból 2015 végéig olyan eszközöket szereznek be, melyeknek köszönhetően hatékonyabban tudják majd gyógyítani a daganatos betegségeket.

 

 

(Fotók: Tódor Norbert)

 

 

A július 6-án, hétfőn megtartott ünnepélyes nyitórendezvényen köszöntőt mondott Dr. Svébis Mihály a BKMK főigazgatója, valamint Dr. Lénárt Endre, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Dél-Alföldi Térségi Igazgatóságának igazgatója. Aki röviden bemutatta az elmúlt időszak - Bács-Kiskun Megyei Kórházat érintő - főbb európai uniós fejlesztéseit, és a jelenlegi projekt közös közbeszerzése által érintett Szegedi Tudományegyetemen és a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban történő onkológiai fejlesztéseket.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


Dr. Pajkos Gábor az Onkoradiológiai Centrum osztályvezető főorvosa szakmailag ismertette a projektet, majd Kampós Bence, a Varian Medical Systems Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója, bemutatta a szállítandó onkológiai eszközöket és azok újdonságait.

Mint elhangzott, a Bács-Kiskun Megyei Kórház a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében meghirdetésre került „Struktúraváltás támogatása az onkológia centrumok fejlesztésével" című konstrukcióban nyert vissza nem térítendő támogatást.

A sikeres közbeszerzést követően a Szállítóval a szerződés 2015 júniusában került megkötésre, az új eszközök beszerelése 2015 októberében befejeződik. A munkálatok végeztével 1,245 milliárd Ft értékű beruházás valósul meg.

A fejlesztés célja a Bács-Kiskun Megyei Kórház komplex onkológiai betegellátásának fejlesztése a sugárterápiás eszközpark korszerűsítésével, megújításával. A fejlesztésnek köszönhetően a kórház hozzájárul a regionális és megyei onkológiai és sugárterápiás centrum hálózatrendszerének kialakításához. A hatékonyabb egészségügyi ellátás hosszú távon eredményes, növeli az onkológiai ellátást igénybe vevő lakosság egészségnyereségét, hozzájárulva a rosszindulatú daganatok okozta halálozás csökkentéséhez.

A Bács-Kiskun Megyei Kórház alapvető célja, hogy elérhetővé tegye a térségben és az ellátási területen kívül élő, daganatos betegségben szenvedők számára a legmagasabb technikai színvonalú, progresszív betegellátást. Ennek elengedhetetlen része, hogy megfeleljen az egyre nagyobb technológiai fejlődésből eredő kihívásoknak, valamint hosszútávon is fenntartsa a minőségi betegellátás magas színvonalát. Ma már a fejlett technológiák megengedik, hogy a sugárterápia minden betegre, daganattípusra, annak helyzetére és méretére igazított legyen, javítva a túlélést és minimalizálva a súlyos mellékhatások kockázatát. Kórházunkban a legtöbb beteg ma is gondosan megtervezett kombinált kezelésben részesül - beleértve a kemoterápia, műtét, sugárterápia és/vagy célzott terápia alkalmazását, hogy megkapja a gyógyulás legkedvezőbb lehetőségét. Intézményünk kiemelkedik a várólistát illetően, a betegek rövid időn belül hozzájutnak a szakszerű kezeléshez. A meglévő sugárterápiás eszközpark viszont egyrészről már csak jelentős karbantartási és javítási költséggel üzemeltethető, másrészről egyre nehezebben biztosítható általa az intézmény céljához igazodó, magas minőségű komplex onkológiai ellátás.

A korszerűsítésre kerülő géppark lehetőséget teremt az emelkedő tendenciát mutató daganatos betegségek széles spektrumának még magasabb színvonalú, komplex ellátására. A projekt eredményeként egy európai szintű onkológiai betegellátó rendszer valósítható meg az alábbi korszerű eszközök beszerzésével:

• NAGY TELJESÍTMÉNYŰ LINEÁRIS GYORSÍTÓ

• BETEGADMINISZTRÁCIÓS ÉS KEZELÉSELLENŐRZŐ RENDSZER

• INTEGRÁLT BESUGÁRZÁS-TERVEZŐ RENDSZER

• CT SZIMULÁTOR

• BRACHYTERÁPIÁS AFTERLOADER BERENDEZÉS

• PÁCIENSRÖGZÍTŐ ESZKÖZÖK

• DOZIMETRIAI BERENDEZÉSEK

• POZÍCIONÁLÓ ESZKÖZÖK

• CISZTOSZTATIKAI BIZTONSÁGI KABINET (2 DB)

• 4D ULTRAHANG

A kórházban 15 éve működik sokszakmás onkológiai konzílium a daganatos betegek hatékony kezelésének megtervezése érdekében. Ez a - daganatellenes kezelésben közreműködő szakmák közötti - mindennapos, közvetlen kapcsolat a betegek érdekét szolgálja. A kórház diagnosztikai és onkológiai-sebészeti szakmáival együttműködve hatékonyabb kezelést tud biztosítani számos daganat-lokalizációban, előtérbe helyezve a szerv-, illetve funkció megtartó kezeléseket. A korszerű besugárzás-tervező és betegadminisztrációs rendszer beszerzése a dolgozók munkáját elősegíti, feladataikat rövidebb idő alatt és pontosabban tudják végezni. A projekt célja, hogy a jelentős részben megújuló sugárterápiás géppark hosszú távon is biztosítani tudja a jelenleg is magas színvonalú ellátás folytatását, illetve javítsa az emelkedő tendenciát mutató daganatos betegségek széles spektrumának szakszerű ellátását.

Utoljára frissítve: 2015-07-07 07:20:08

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A részletek egyelőre nem ismertek, vizsgálat indult az ügyben.
Bővebben >>