. Ma Zelma napja van.
Megint jótékonykodott egy NER-oligarcha
2019-09-16 15:10:46
Megint jótékonykodott egy NER-oligarcha

Megint jótékonykodott egy NER-oligarcha

Tízmillió forint értékű komplex kardiológiai diagnosztikai eszközt adományozott a Duna Bonum Alapítvány a tiszakécskei Egészségügyi Központnak (Egészségház). Az alapítványt az állami útépítési közbeszerzések egyik bajnoka, a Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa, Szíjj László alapította. Szíjj nem jelent meg az átadón.

 

Az átadott ergospirométer terheléses rendszer a szívinfarktuson átesettek felépülésében segíthet, de felismerhetőek vele a korai stádiumban lévő szívizomzat működési zavarai is. Az ergospirométer lehetőséget kínál a szívműködés, a keringés, a légzés és az anyagcsere egyidejű vizsgálatára.

 

Lehel Zoltán alapítványi szóvivő, a Duna Aszfalt Kft. innovációs főmérnöke elmondta: alapítványi keretek között most először tudtak segíteni a térség fejlesztése érdekében, azonban a Duna Aszfalt Kft.-n keresztül korábban is igyekeztek felelősséget vállalni a megye lakosaiért. A cég ugyanis Tiszakécskéről indult, a mai napig ez az alföldi kisváros a székhelye.

 


Így működik az új gép

 

Nem csak az egészségügy terén igyekeztek segíteni: támogatták már a kecskeméti Katona József Színház előadásait, illetve a megyeszékhelyen és Tiszakécskén is speciális, piros festékréteggel kiemelt zebrákkal hívták fel az autósok figyelmét a biztonságosabb városi közlekedésre

 

A közelmúltban hasonló jótékonykodásra adta a fejét Tiborcz István, Orbán Viktor veje, aki a kétes körülmények között elnyert közbeszerzések és állami megbízások révén vált pár év alatt tízmilliárdossá. Tiborcztól 34 millió forintnyi adományt kapott a Semmelweis Egyetem gyermekgyógyászata. A NER oligarchái általában néhány perc alatt keresnek annyit, amennyi ezen adományok értéke.

 

(Forrás: Magyar Építők, Fotó: Nagy Zsuzsanna)

Utoljára frissítve: 2019-09-16 19:44:07

További híreink
Hadihajók a Tiszára – jön a török meg a tatár
Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a rendőrséggel együttműködve hétfőtől folyamatos járőrözést hajt végre a Tiszán a vízi forgalom ellenőrzése és az államhatár...
2020-01-11 13:15:34, Hírek, Fókuszban Bővebben
Fontos tudnivalók a hideg és a meleg fényről
A hideg, valamint a meleg fény egyre gyakrabban használt kifejezésnek számítanak a lakberendezés kapcsán, ezért is fontos a jelentésük pontos tisztázása.
2019-11-21 15:06:42, Hírek, Fókuszban Bővebben
18 milliárd forintot adott Lezsák alapítványának Orbán
Egy szép szállodával bővül a lakitelki Disneyland.
2019-10-17 20:27:44, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A népszerű színész tragikus hirtelenséggel távozott.
Bővebben >>