. Ma Katalin, Kitti napja van.
Megharapta az intézkedő rendőrt a nő
2017-04-14 03:11:18
Megharapta az intézkedő rendőrt a nő

Megharapta az intézkedő rendőrt a nő

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 34 éves bajai nőt, aki 2017. március 15-én este Baján rátámadt a vele szemben szabályosan intézkedő rendőrökre, egyiküket meg is harapta. 


 

A 34 éves bajai nő 2017. március 15-én este Baja belvárosában hangosan veszekedett a volt élettársával. A konfliktusról telefonon értesített rendőrök érkezésük után felszólították a vádlottat, hogy igazolja magát.

 

A vádlott azonban nem volt erre hajlandó. El is akart menni a helyszínről és az egyik rendőrt egyszer arcon ütötte. Ezután a rendőrök elő akarták állítani a Bajai Rendőrkapitányságra. Egy másik egyenruhás elkezdte megbilincselni az agresszíven viselkedő nőt, de a vádlott eközben egyszer megharapta a rendőr jobb karját. Végül az egyenruhásoknak sikerült előállítani a vádlottat, akit őrizetbe is vettek.

 

A bántalmazás miatt a megharapott rendőr a karján, míg társa az arcán szenvedett 8 napon belül gyógyuló sérülést. Mindketten kérték a nő megbüntetését könnyű testi sértés miatt is. A vádlott e magatartásával a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket erőszakkal akadályozta.

 

Az ügy nyomozását átvevő kecskeméti nyomozó ügyészek a házi őrizetben lévő nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 2 rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt 2017. április 12-én gyorsított eljárásban a Bajai Járásbíróság elé állították. A vádlott beismerte a bűncselekmények elkövetését.

 

A bíró az ügyész indítványával egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős, ellene senki sem fellebbezett.

Utoljára frissítve: 2017-04-14 03:23:49

További híreink
Tihanyban mutatkoztak be a kecskeméti képzőművészek
A Tihanyi Bencés Apátság galériájában 2107. április 28-án, pénteken délután megnyitották azt a kiállítást, mely másfél hónapon keresztül mutatja meg Kecskemét képzőművész...
2017-04-30 05:07:16, Hírek, Fókuszban Bővebben
Meghosszabbították a MESTERMUNKA pályázat jelentkezési határidejét
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghirdeti "MESTERMUNKA" című pályázatát, melyre várja a vállalkozók, cégek termékeit, szolgáltatásait, vagy a pályaművekr...
2017-04-29 19:25:14, Hírek, Fókuszban Bővebben
Sikeresen vizsgáztak a KESI úszói
A KESI béka és delfin korú úszói sikeres szakmai úszóvizsgát tettek a Kecskeméti Fürdőben
2017-04-29 16:47:41, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia immár hagyományos ünnepi fogadását tartották meg 2017. április 8-án, szomb...
Bővebben >>