. Ma Andrea napja van.
Meghalt a kecskeméti rákbeteg, hiába költött 32 milliót a csaló álgyógyszereire
2012-10-02 07:33:52
Meghalt a kecskeméti rákbeteg, hiába költött 32 milliót a csaló álgyógyszereire

Meghalt a kecskeméti rákbeteg, hiába költött 32 milliót a csaló álgyógyszereire

Titkos fejlesztés alatt álló állítólagos amerikai gyógyszereket, őssejteket tartalmazó tablettákat adott el 32 millió forintért egy mellrákkal küzdő, súlyosan beteg kecskeméti asszonynak a kegyetlen kiskunfélegyházi csaló. Mesterien felépített hazugságokkal csalta ki a sok-sok millió forintot a dobozokban lévő drazsékért, amelyek valójában fokhagymakapszulák, vitaminok voltak. A nő meghalt, a csalót tavaly májusban a rendőrök elfogták, most pedig vádat emelt ellene az ügyészség. Jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás, valamint kuruzslás miatt állítják majd bíróság elé az előzetes letartóztatásban lévő, 40 éves L. Zsoltot.


A kecskeméti asszonynál 2009. májusban diagnosztizálták a mellrákot, amit hagyományos kezelésekkel, valamint kemoterápiával próbáltak gyógyítani az orvosok. Az idős nő jó ideig együttműködött a gyógyítókkal, majd váratlanul beszüntette a kezelések felvételét. A család nem értette, hogy miért, majd csak utóbb derült ki, hogy a lánya egykori barátja, L. Zsolt, akivel az asszony kapcsolatban maradt, beszélte rá erre.

 

- Azt állította a sértettnek, hogy rendszeresen jár külföldre, Angliába és az USA-ba. Külföldi útjai során pedig neves orvosokkal is kapcsolatba került – ismertette a vádiratot a Kecskeméti Hírhatárral Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

 

Azt mondta a kecskeméti betegnek, hogy ismer egy amerikai orvost, aki olyan őssejt terápiát dolgozott ki – csecsemők köldökzsinórjából nyert vérből kivont anyaggal -, ami jelenleg a rákgyógyítás legkorszerűbb módszere, viszont még csak kísérleti szakaszban van a kutatás. Elmondta azt is, hogy tudna szerezni ezekből a hihetetlenül drága, ráadásul még vámmal is terhelt kapszulákból, amelyeket fogyasztva biztosan meggyógyulna az asszony.

 

A nő ettől fogva a férfi tanácsára a szakorvosok által előírt kezeléseket már nem vette fel. Helyette csak a Zsolttól kapott „őssejt” pirulákat vette be. A beteg nő őszintén hitt abban, hogy segítenek a méregdrága gyógyszerek. Több részletben milliókat fizetett: 2009. júniustól 2011. május 24-ig 32 millió forintot utalt a kapszulákért a férfi számlájára. A csaló azt is elhitette a beteggel, hogy miután az anyag a szervezetébe kerül, kapcsolatba lép egy műholddal. Amelyről adatokat nyernek az amerikai orvosok az állapotáról. Így figyelemmel követve L. Zsolton keresztül üzentek neki: már gyógyulófélben van.  

 

* A csaló valójában fokhagymakapszulákat, vitaminokat adott a súlyosan beteg nőnek. Összesen 32 millió forintért.


A nő családja mindebből közben annyit érzékelt, hogy a mama nem veszi fel a magyar kezeléseket, viszont már eladott egy értékes ingatlant villámgyorsan, és persze a reális ár alatt. Az árából fizette ki apránként a kapszulákat L. Zsoltnak.

 

Ekkor szerzett tudomást a rendőrség a bűncselekményről. A kicsalt pénzből fényűző életmódban élő L. Zsoltot a Budapesten bérelt lakása közelében őrizetbe vették. A nyomozási bíró pedig amiatt, hogy tartani lehet a szökésétől, illetve befolyásolhatná a tanúkat, előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozás során a kapszulákról kiderült, hogy egyáltalán nem tartalmaznak őssejteket, sőt gyógyszerhatóanyagot sem. Közönséges placebok. Olyan kémiailag semleges anyag, amelynek nincs gyógyszerészeti hatása, de formájában valódi gyógyszerhez hasonlít. A valódi kezelések elhagyása miatt tavaly májusban az asszony állapota rosszabbodott, válságos állapotban került, és 2011. július 11-én elhunyt.

 

Szakértők szerint egyébként amennyiben felveszi a magyar orvosok által javasolt kezeléseket, akkor a klasszikus antiosztrogén terápia estén a túlélési esélye 64, míg a kombinált kezelés esetén 88 százalékos lett volna.


L. Zsoltot, a kiskunfélegyházi csalót (a földön fekvő férfi) 2011. május 30-án fogták el Budapesten a kecskeméti rendőrök. Jelenleg is előzetes letartóztatásban van.


A kecskeméti ügyészség a bíróságra most benyújtott vádiratban nem csak a kecskeméti rákbeteg ellen elkövetett csalással vádolja L. Zsoltot. Hanem másik két csalással is: az egyikben 24, a másikban pedig 18 millió forinthoz jutott a dörzsölt szélhámos. A károsultak kiskunfélegyházi, illetve tápiószecsői vállalkozók. Őket különböző, nagy volumenű üzletekre hivatkozva, illetve banki hitellel kecsegtetve csapta be.

 

L. Zsolt egyébként gyakorlatilag felélte a három embertől kicsalt 74 millió forintot. „Segített” neki ebben az is, hogy nagyban tőzsdézett, így vélhetően ott is bukott el milliókat. Az őrizetbe vételekor, illetve a letartóztatásakor csupán egy 3-4 milliót érő Volkswagen Touareg gépkocsit találtak a nevén. Ezt lefoglalták, azonban – más vagyon híján – csekély az esély, hogy valaha is visszakapják majd a pénzüket a károsultak, illetve az elhunyt beteg örökösei.

 


MIÉRT CSALÁS?

A büntetőügy nyomozati szakaszában a Zsaru Magazin megkérdezte Virág Magdolna büntetőjogászt, hogy miért "csak" csalás, és miért nem emberölés, amit a kecskeméti beteggel szemben elkövetett L. Zsolt.


– Csak csalás miatt lehet felelősségre vonni ezt az embert, még akkor is, ha hazugságaival megfosztotta áldozatát attól a lehetőségtől, hogy az orvosok esetleg meggyógyíthassák – elemezte az esetet Virág Magdolna. – A milliós átverés és a beteg visszafordíthatatlanul romló állapota között ugyanis nincs ok-okozati összefüggés. Ráadásul a nő maga döntött arról, hogy lemond a kezelésekről. Nem jogi értelemben a csaló viszont valóban megölt bizony egy embert…

 

MAGÁNNYOMOZÓ SEGÍTETT:

A kecskeméti rendőröket - az idős asszony családja kérésére - magánnyomozó segítette, sőt voltaképpen ő igazolta a család gyanúját még a feljelentés előtt.

 

- Cégünk, alapjában véve vállalatbiztonsági tevékenységet folytat, azonban az eset specialitása miatt vállaltuk az ügyet - tájékoztatta a Kecskeméti Hírhatárt Kiss Béla, az ENSIS Vállalatbiztonsági és Magánnyomozó Kft. vezetője. - Szakmai oldalról közelítve, azonnal látszott, hogy valamennyi tudásunkat latba kell vetni a megoldás érdekében, hiszen nem volt ismert az elkövető személye és nem a sértett adta a megbízást, illetve meg kellett győződnünk róla, hogy valóban bűncselekményről van-e szó vagy csak a család fikciójáról. Tehát hiányoztak a bűncselekmény megállapíthatóságának elemei.

 

Ezzel szemben emberi oldalát tekintve az esetnek, azonnal látható volt, hogy szörnyen aljas, a sértettnek hosszantartó gyötrelmes fájdalmat okozó elkövetési módszerrel állunk szemben.

 

A felderítés érdekében a krimináltaktika több elemét kellett alkalmaznunk. Előbb meggyőződtünk a vagyon vándorlásáról, majd azonosítottuk a vagyonszerző személyt. Itt egyből problémaként merült fel, hogy csak annyi információval rendelkeztünk, 10 éve Budapesten él a keresett személy. Ezért a korábbi lakóhelyén végzett adatgyűjtés során, leplezett meghallgatásokat folytattunk, melyek végül eredményre vezettek és sikerült beazonosítani a tartózkodási helyét.

 

Ezt követően, a sértett családja a beszerzett adatok alapján már megtehette a feljelentést, és a rendőrség kiváló munkavégzésével lefolytatott büntetőeljárásnak köszönhetően megalapozottnak tűnt a bűncselekmény elkövetése, ami miatt a gyanúsított elfogására kerülhetett sor.

 

(A szerkesztő megjegyzése: A leplezett meghallgatás a magánnyomozó olyan adatgyűjtési módszere, melysorán az adatszolgáltatóval történő kapcsolatteremtés és beszélgetésben ürügyet vagy legendát alkalmaz a személye és/vagy valódi célja fedésére.)

 Noszlopy N. Miklós


Utoljára frissítve: 2012-10-02 10:38:38

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>