. Ma Anita, Kármen napja van.
Márkás telefonokkal áfáztak, de ráfáztak...
2018-02-12 05:54:06
Márkás telefonokkal áfáztak, de ráfáztak...

Márkás telefonokkal áfáztak, de ráfáztak...

Egy Dél-Alföldről irányított bűnszervezet vezetőit és tagjait vették őrizetbe a NAV pénzügyi nyomozói. Több mint négymilliárd forint értékű iPhone-nal és más értékes telefonnal üzleteltek, miközben az áfát megpróbálták visszaigényelni, jogtalanul.

A gyanú szerint egy 25 éves és egy 51 éves szegedi férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely Németországból és Ausztriából nettó értéken vásárolt márkás telefonkészüléket. A futárszolgálatokkal hozatott árut egy be nem jelentett budapesti telephelyen szortírozták, majd áruházak parkolóiban - közte egy kecskeméti áruház parkolójában is -, illetve egy épületgépészeti és két biztonságtechnikai cégnél pakolták át a vevők gépjárműveinek csomagtartójába. Jellemzően lengyel és szlovák cégeknek értékesítettek. Egy-egy alkalommal 50-60 millió forint értékű telefonszállítmány is lapult a személygépkocsik csomagtartójában, illetve utasterében.

 

Azért, hogy az üzlet után Magyarországon jelentős áfát tudjanak visszaigényelni, egy belföldi számlázási láncolatot építettek a rendszerbe. Ezzel a módszerrel közel egymilliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek. Nemcsak a hozzájuk köthető cégek nevében igényeltek vissza áfát, hanem ezt a lehetőséget biztosították épületgépészettel, illetve biztonságtechnikával foglalkozó társaságoknak is.

 

A pénzügyi nyomozók több mint ötven helyszínen, az ország különböző pontjain foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait.

 

A keletkezett kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket, készpénzt és a frissen befutott telefonszállítmányt is lefoglalták. A keletkezett kár a zár alá vett vagyontárgyakkal megtérülhet.

 

A bűnszervezet két irányítóját és kilenc társukat bűnszervezetben elkövetett, költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vették őket.

Utoljára frissítve: 2018-02-12 06:16:22

További híreink
Elég volt – távozik a kormány célkeresztjéből az idősotthon igazgatója
A hónap végétől nyugdíjazását kérte a Pesti úti Idősek Otthonának igazgatója, Skultéti József - írta meg a hvg.hu.
2020-05-22 15:50:58, Hírek, Fókuszban Bővebben
A számítógép működésének alapvető eleme: a videókártya
A videókártya a számítógépek nélkülözhetetlen eleme, ez az az alkotórész, amely felelős a számítógép megjelenítéséért. A kártya feldolgozza a számítógép által küldött kép...
2020-04-15 13:12:57, Hírek, Fókuszban Bővebben
Kényelmi cipők - minden korosztálynak!
Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a kényelmi cipők kifejezetten az idősebbek számára készültek, és hogy ormótlan, nem túl trendi darabok. Pedig egyre több olyan kényelm...
2020-02-19 09:56:54, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A független országgyűlési képviselő levelet írt az Európai Néppárt tagpártjainak. Mivel Orbán Viktor a saját s...
Bővebben >>