. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Mária nénit kilencvenötödik születésnapján köszöntötték
2014-12-18 21:15:59
Mária nénit kilencvenötödik születésnapján köszöntötték

Mária nénit kilencvenötödik születésnapján köszöntötték

Kilencvenötödik születésnapját ünnepelte szerdán délután Gőzhajó utcai otthonában Schóber Ottóné. A ma is teljes szellemi frissességnek örvendő ünnepeltet családtagjai mellett a város vezetésének képviseletében Mák Kornél alpolgármester is köszöntötte.







Schóber Ottóné, Sutus Mária 1919. december 19-én született a Lajosmizse környéki Klábertelepen. Sokáig szőlőmunkásként dolgozott, majd hosszabb ideig gyermekei nevelése kötötte le minden idejét.

 

Később az egykori Mezőtermék Vállalatnál rakodómunkásként és gyümölcsválogatóként foglalkoztatták. Innen a Mesterséges Megtermékenyítő Állomásra került, ahol nyugdíjba vonulásáig laboránsként tevékenykedett.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

Két házasságából három fiú és egy leánygyermeke született. Tíz unkája és hét dédunokája van. A hosszú élet titkának a sok mozgást és a munkát tartja. Hozzátette ugyanakkor, hogy kilenc testvére közül többen is magas életkort értek meg.

 

Mária néni ma is aktívan tölti napjait, bár a járás már kissé nehezére esik, de sosem hagyja el magát. Leginkább olvasni szeret, és a tévénézés is a kedvelt elfoglaltságai közé tartozik.

 

Születésnapja alkalmából a város képviseletében Mák Kornél alpolgármester is köszöntötte. Mária néni örömmel fogadta a jókívánságokat, az ajándékokat, ellátta kézjegyével az önkormányzat „Szépkorúak könyvét", és átvette azt az emléklapot, mellyel Orbán Viktor miniszterelnök üdvözölte.

(szöveg: KTV)


Utoljára frissítve: 2014-12-18 21:16:56

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>