. Ma Gedeon napja van.
Lotyózott a kecskeméti MSZP-s politikus
2014-11-22 10:22:08
Lotyózott a kecskeméti MSZP-s politikus

Lotyózott a kecskeméti MSZP-s politikus

Orális szexre szólított föl egy nőt indulatában egy kecskeméti MSZP-s képviselőjelölt a Facebookon – olvasható a borsonline.hu-n.










„Letérdelhetsz és szerethetsz, ha mostál fogat, kis lotyó"– írta kommentjében, saját neve alatt a politikus.

 

A sztorit azonnal felkapta az internet, így a botrány gyorsan országossá dagadt. Bálint az Indexnek elmondta: nagyon sajnálja a dolgot, és azóta már bocsánatot is kért. Valószínűleg a párton belül is lesz következménye az afférnak - véli a Bors.

 

Bálint Imre az októberi helyhatósági választáson 142 szavazatot kapott a hetényegyházi körzetben. Ezzel a voksok 9.05 százalékát szerezte meg az MSZP-nek.



Etikai vizsgálatot indít pártja az MSZP-s Bálint Imre ellen

 

Etikai vizsgálatot indít pártja az MSZP-s Bálint Imre ellen, aki egy portálon obszcén szavakkal válaszolt egy nő hozzászólására.

 

Király József, az MSZP Bács-Kiskun-megyei elnöke péntek délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenve értesült arról, hogy tagtársuk, Bálint Imre egy közösségi oldalon "elfogadhatatlan stílusban" kommentelt egy bejegyzést. A párt megyei elnöke azt írta: bár Bálint Imre magánemberként tette bejegyzését, közösségük az ilyen "durva és sértő kifejezésekkel" nem tud azonosulni, ezért etikai vizsgálatot kezdeményez.

 

Bálint Imre ugyancsak közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben ő is kiemelte, hogy a bejegyzést magánemberként tette. Ezzel együtt elismerte, hogy "rendkívül durván" reagált, ezért elnézést kért és kér.

 

Azt írta: az esetet sajnálja, de a közleményén túlmenően nem tesz más nyilatkozatot. Kiemelte továbbá, hogy nem közszereplő, és nem járul hozzá az arcképe, a neve, valamint a vele kapcsolatos film- vagy hangfelvétel közzétételéhez.

 

Péntek reggel az Index a Hir.ma portálon megjelent hozzászólásokat bemásolva adott hírt az esetről. Bálint Imre az MSZP egyéni jelöltjeként indult Kecskemét 2. körzetében az önkormányzati választáson októberben - írta az Index.

(MTI)


Utoljára frissítve: 2014-11-22 21:31:03

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>