. Ma Emma napja van.
Lelket gyógyító festészet a Porta Dísztermében
2016-03-19 03:45:54
Lelket gyógyító festészet a Porta Dísztermében

Lelket gyógyító festészet a Porta Dísztermében

A Barátok Temploma udvarából nyíló Porta Díszteremben nyílt meg Kökényné Mucsi Margit festőművész kiállítása Kezed a kezemben címmel. A tárlat címét egyik festménye ihlette, mely egy családi tragédiát mond el.

 

 

 



Erről írt verset Chlebik Jenőné, Inci is, aki elő is adta szerzeményét. A megható költemény egy buszos beszélgetés után született meg, amikor is a két művész összetalálkozott. A festőművész elmondása szerint már kora gyermekkora óta érdekelte a rajzolás, festészet, de csak nyugdíjba vonulása után adódott rá idő és lehetőség, hogy többet foglalatoskodjon a festéssel. Eleinte csak maga örömére, kedvtelésből, majd egy tragédia hatására „lelki sebei gyógyírjaként" nyúlt az ecsethez. Rövid időn belül talált egy olyan csoportot az interneten, ahol komolyabban képezhette magát. Már a 7. évfolyamot végzi.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


A kiállítást Osztényi Éva a Katona József Múzeum művészettörténésze nyitotta meg. Elmondta, hogy a kiállító 2016-ban a Magyar Kultúra Napja és a Szent Vince napi vesszőszentelési ünnep tiszteletére a Dimenzió Borászat dísztermében nyílt kiállítása, illetve már 2015-ben a Porta Díszteremben 5 képpel bemutatkozott a közönségnek. Osztényi Éva elmondta azt is, hogy az ecsetvonásokból mennyire érezhető az, hogy nő az alkotó, illetve a tragédia „kifestése" is érezhető, látható a festményeken.

A kiállítás megnyitó hangulata nagyon családias volt. Köszönhető volt ez a jelenlévő rokonoknak, a jó barátoknak, ismerősöknek. Illetve a Kodály Zoltán Vegyeskarnak is, akik megalapozták az délután légkörét. Kökényné Mucsi Margit maga is tagja az énekkarnak. A vegyeskar így szeretett volna gratulálni kiállításához.

A kiállítás megtekinthető április 17-ig a templom nyitva tartási idejében.

 

(Kép és szöveg: Varga Brigitta)

Utoljára frissítve: 2016-03-19 05:15:56

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>