. Ma Auguszta napja van.
Köszönetet mondott az Európa Jövője Egyesület
2014-09-28 09:44:34
Köszönetet mondott az Európa Jövője Egyesület

Köszönetet mondott az Európa Jövője Egyesület

Az Európa Jövője Egyesület a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban tartotta a nyári Csiperó Fesztivált követő hagyományos baráti találkozóját.






* Fotó: Komlós József JR




A találkozón megköszönték a segítőknek, támogatóknak, önkénteseknek azt az áldozatos tevékenységet mellyel hozzájárultak a fesztivál sikeres megrendezéséhez.

 

A XIII. Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozót 2014. július 6-13. között rendezte meg az Európa Jövője Egyesület. Farkas Gábor az Egyesület elnöke elmondta, hogy a fesztivál sikeres rendezését több száz önkéntes munkája, és sok támogató önzetlen segítsége tette lehetővé. Akkor is mindig melléjük állt valaki, amikor gyorsan kellett a segítség. Az eső miatt ugyanis néhány programot át kellett helyezni, és a gyerekek biztonságáról is gondoskodni kellett. Hozzátette, hogy ennek is köszönhető, hogy a 124 programból végül összesen csak 3 program maradt el, és a rendezvényeken hatalmas tömegek vettek részt. Hazai és külföldi szakemberek véleménye szerint európai színvonalú események részesei lehettek a jelenlévők. A 2014-es Csiperó ismét növelte városunk és hazánk jó hírét.

 

Köszöntőt mondott Szemereyné Pataki Klaudia polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester asszony, aki a fesztivállal kapcsolatos személyes élményeiről beszélt. Majd elismerését fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvénysorozat sikeréhez. Kijelentette: meggyőződése, hogy a közreműködőknek ez inkább öröm volt, mint munka.


Utoljára frissítve: 2014-09-28 09:44:55

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>