. Ma Emma napja van.
Kiskunfélegyházán tanácskozott a Megyei Közgyűlés
2015-03-27 20:48:43
Kiskunfélegyházán tanácskozott a Megyei Közgyűlés

Kiskunfélegyházán tanácskozott a Megyei Közgyűlés

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a márciusi ülését Kiskunfélegyházán tartotta meg pénteken.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rideg László elnök a két testületi ülés közötti ügyek közül kiemelte a nemzetközi kapcsolatépítés legfőbb eredményeit. A großenhaini magyar hétvége a vártnál is nagyobb térségi érdeklődés mellett zajlott le. Az esemény legfőbb célja a Bács-Kiskun megyei gasztronómia és kultúra bemutatása volt. A Szász tartománnyal való együttműködés megnyitotta a kaput a konkrét gazdasági eredmények, a széleskörű szakmai kapcsolatépítés és a megye prémium termékeinek exportlehetősége előtt. Az erdélyi Hargita megyével az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő egészségügy szűrőprogram előkészítése folyik. Az idei évben Csíkszentgyörgy ad otthont a vizsgálatoknak, ahová a korábbi évekhez képest még nagyobb számú szakembergárda érkezik a Bács-Kiskun Megyei Kórháztól. Ahogy Rideg László elmondta: - Szándékunk, hogy segítsük a hozzánk fordulókat, minden esetben meghálálva azt a bizalmat, hogy ránk bízzák a legfontosabbat, az egészségüket.

 

A tájékoztatóból megtudhattuk, hogy a megye több települése számára a kulturális, épített és táji örökségre épülő turizmusfejlesztés jelentheti a kitörési pontot. Ennek érdekében a szakma több képviselőével is egyeztetést tartottak az elmúlt hetekben. A Megyei Önkormányzat a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban kiemelten fontosnak tartja az egészséget szolgáló, aktív turisztikai fejlesztéseket, melyeknek a Bejárható Bács-Kiskun program ad keretet. A program részét képezi többek között a lovas-, zarándok- és kerékpáros turizmus is, és egyik bázisa lehet a Veránka-szigeti üdülő, melynek vagyonkezelői jogának átvételéről megkezdődtek a tárgyalások az MNV Zrt-vel.

 

A Bács-Kiskun megyében fellelhető értékek összegyűjtése, dokumentálása és népszerűsítése érdekében csatlakozott a megyei önkormányzat az országos kezdeményezéshez, a Nemzeti Értéktár Programhoz az elmúlt év folyamán. A megyei gyűjtőmunka eredményét a 2014-ben megjelenő Bács-Kiskun Megye Nemzeti Értékei című füzetbe foglalták össze, míg az idei esztendőben - a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával - a megyei értéktár arculatának kialakítása, egy honlap elkészítése, valamint egy kiállítási installáció létrehozása vette kezdetét.

 

Az Önkormányzat folytatta a 2014-2020 között európai uniós forrásból megvalósulható projektek fejlesztését, a megyei integrált területi program kidolgozását. A Közgyűlés döntött a Bács-Kiskun Megyei Területi Integrált Program munkaváltozatának elfogadásáról. A dokumentum a települések közreműködésével pontosított fejlesztési igényekre alapozottan készült el. A dokumentum jóváhagyásával elindulhat az egyeztetés a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőivel.

 

A megyei önkormányzatok legfontosabb szakmai feladata a 2014-2020 közötti fejlesztési időszakra való megyei felkészülés irányítása és Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) felhasználását megalapozó tervező munka volt. Ennek keretében - a jogszabályi követelmények és szakmai elvárások szerint - megalkotásra került a megyei területfejlesztési koncepció és a megyei területfejlesztési program. Elkészült a TOP-ból megyére dedikált források felhasználását célzó megyei integrált területi program (ITP) munka változata és az ágazati operatív programok megyei részdokumentumai. A dokumentumok folyamatosan megtalálhatók a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat honlapján (www.fejlesztes.bacskiskun.hu).

 

A megyei önkormányzat a felelős a TOP végrehajtásért, a forrás felhasználás, valamint a megvalósuló fejlesztések eredményét és hatását mérő indikátorok teljesüléséért. A pályázati kiírások kialakításában is szerepe lesz a megyéknek. A települési önkormányzatok megkeresése esetén pedig a megyei önkormányzat köteles ellátni a konkrét projektmenedzseri feladatokat is.

 

Az első támogatási kiírások nyáron jelenhetnek meg, míg a támogatási döntések szeptembertől várhatók. Fontos, hogy a döntés előkészítő bizottságban együttdöntési jogosítványa van a megyei önkormányzatnak és az Irányító Hatóságnak (IH), de a végső kötelezettségvállalás továbbra is az IH vezetőjéhez lesz delegálva.

 

A megyei közgyűlés döntött arról is, hogy az önkormányzati feladatok hatékony ellátása érdekében a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat együttműködési megállapodást köt a települési önkormányzataival a projektek kidolgozására és megvalósítására az előkészítést és a projektmenedzsment tevékenységet kívánják közösen ellátni.

 

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a TOP források hatékony felhasználása, valamint a települési önkormányzatok projektjeinek sikeres végrehajtása érdekében szervezetfejlesztésbe kezd a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Kft-nél. A szervezet a jövőben nagyobb szerepet kap a területfejlesztési munkában és pályázatok lebonyolításában, ezért az ügyvezető feladatai is változnak. A Közgyűlés 2015. április 1-jétől határozatlan időre a kft. ügyvezetői feladataival dr. Kecskés Lászlót, a Területfejlesztési és Területrendezési Iroda volt vezetőjét bízta meg.

 

A grémium tárgyalta a megye területén működő egyházakkal való együttműködések megújítását. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat - elismerve az egyházak Magyarország történelmében játszott meghatározó szerepét - az együttműködés hangsúlyát a megye gazdasági-társadalmi stabilitásának és fenntartható fejlődésének elősegítésére helyezi. Az Együttműködő felek közösen szándékoznak tenni a megye gazdasági, társadalmi, természeti és épített környezetének továbbfejlesztése érdekében. Az oktatás-nevelés, az egészségügy, a környezet- és a természetvédelem, a klímaváltozás, a sport, az ifjúság, a kultúra, a szociális és karitatív tevékenységek, a foglalkoztatás, a nemzeti értékek feltárása, a közösségépítés, a helyi identitás erősítése és az öngondoskodás mind-mind a közös kezdeményezések tárgyát jelentik.


A 2015. március 27-i ülés napirendi pontjai:


1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről.

2. Bács-Kiskun megye integrált területi programja előzetes egyeztetési változatának elfogadása.

3. A 2014-2020 közötti Európai Uniós fejlesztési ciklus Bács-Kiskun megyei Integrált Területi Programjának megvalósításával kapcsolatos, a megyei önkormányzat és települési önkormányzatok közötti együttműködésre vonatkozó megállapodás.

4. Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megbízása.

5. Előterjesztés az egyházakkal kötött együttműködési megállapodások módosításáról.

6. A Veránka-szigeti ingatlanok és ingóságok vagyonkezelői jogának átvétele.

Utoljára frissítve: 2015-03-27 20:50:58

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>