. Ma Andrea napja van.
Kisiskolások építettek robotokat Kecskeméten
2013-04-27 20:22:10
Kisiskolások építettek robotokat Kecskeméten

Kisiskolások építettek robotokat Kecskeméten

A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium április 27-én (szombaton) rendezte meg a IV. Robotprogramozó országos csapatversenyt a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára. A verseny célja az volt, hogy a tehetséges, informatika, programozás, reáltudományok iránt fokozottan érdeklődő diákok számára lehetőséget biztosítsanak tudásuk, kreativitásuk bemutatására, összemérésére, valamint hogy népszerűsítsék a programozást és a mérnöki kompetenciákat.

 

 

 

A Bányai Júlia Gimnáziumban a diákok 5. és 6. évfolyamon tanórán is ismerkedhetnek a robotikával, így 2009-ben országosan is egyedülállóan vezettük be a programozói tudás és az algoritmikus gondolkodás fejlesztésére a robotprogramozást - tájékoztatta a Kecskeméti Hírhatárt a verseny főszervezője, Kiss Róbert tanár. - Az elmúlt négy évben elért nemzetközi és országos versenyeredményeink azt mutatják, hogy sikeresen. Tanulóink lelkesedése pedig alátámasztja a népszerűséget és az eszközben rejlő motivációt. A megvalósított oktatási koncepció jogosságát igazolja, hogy az új kerettanterv informatika részébe 2013-tól bekerült a robotika. A XXI. század egyik vezető tudományát nehéz lenne nélkülözni a hétköznapokban, ezért örülünk, hogy négy évvel megelőzve az országos döntést mi már elkezdtük tehetséges diákjaink felkészítését minderre.

 

 

A versenyre jelentkezett csapatok nagy száma azt mutatja, hogy egyre több iskola gondolja a robotika oktatási lehetőségeinek kihasználását fontosnak. Lelkes tanárok irányítása alatt mind több diák tartozik azok közé, akik az informatikának csak kevesek által értett, de szinte mindenki által használt területén képesek már tizenéves korban is komoly programozói tudást felmutatni.

 

 

A versenyről:

A versenyt hagyományteremtő céllal indították 2010-ben. Az idei tanévben 81 csapat nevezett az ország teljes területéről, 18 város 30 iskolájának 209 diákja mérte össze robotprogramozói tudását. A jelentkezők számát tekintve a kecskeméti rendezvény nem csak Magyarország, hanem a "Naprendszer" legnagyobb magyar nyelvű robotprogramozó versenyévé vált, amelyre a legjobb általános iskolás korú programozók neveztek be, Soprontól Debrecenig, Budapesttől Pécsig.

 

A versenyen előre összeépített MINDSTORMS NXT robotokat kellett programozni úgy, hogy megoldják az akadálypályán kitűzött feladatokat. A robotok működését és az elkészített forráskódokat szakmai zsűri értékelte és pontozta.

 

 

Az egész napos verseny három kategóriában zajlott:

I. kategória: 5. évfolyamos tanulók

II. kategória: 6. évfolyamos tanulók

III. kategória: 7-8. évfolyamos tanulók

 

A verseny annyiban volt más, mint a hazai vagy nemzetközi robotversenyek, hogy itt a konstrukciók tervezése és építése nem kapott szerepet. A versenyen a programozás volt a döntő és a legjobb általános iskolás korú robotprogramozók vettek részt a versenyen. A feladatok megoldása és az indulók nagy száma azt bizonyítja, hogy kisiskolás korban is lehet a robotikát és programozást magas szinten űzni és a kívülállók számára szinte már „varázslatnak” tűnő módon irányítani az oktatási célokra kifejlesztett robotokat.

 

 

Mindezt jól foglalja össze az a gondolat, amely a robotika oktatási bevezetését és a verseny elindítását is motiválta:

 

A jelen diákgeneráció az IKT eszközöket sok esetben kompetensebben használja, mint szüleik. Az internet és az IKT eszközök elterjedésével az információhoz jutás a XXI. század esélyeket megteremtő hatása. Az informatikai fejlesztések egyik legdominánsabb irányának a robotika fejlődése tűnik. Az oktatás szükségessége nehezen vitatható, hiszen a háztartásokban jelenleg is rengeteg olyan elektronikus eszköz működik, amely processzorvezérelt technológiára épül, a szórakoztató és kommunikációs elektronikától a fejlettebb háztartási gépekig. Ezen eszközök aránya egyre nő és a jövő generációjának a gombok nyomogatásán túlmutató kompetenciákkal kell rendelkeznie, hogy ne váljon mindez a „varázslat” és „misztikum” eszközévé, hanem az egyszerű eszközhasználó is lássa és tudja a mögöttes algoritmusok emberi kreativitásban rejlő működését.


A verseny végeredménye (az első 6-6 helyezett kategóriánként)


5. évfolyam

Helyezés

Csapatnév

Iskola

Város

1.

LegoRockers Junior

Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola

Csongrád

2.

Vilarda

Barcsay Jenő Általános Iskola

Szentendre

3.

Hangyaboys

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Győr

4.

Robotkirályok

Szent Orsolya Iskola

Sopron

5.

Kálvin 5

Kálvin Téri Általános Iskolai tagintézmény

Püspökladány

6.

Robot Erő

Zsámbéki PKSzJ Iskola

Zsámbék

6.

Robotfiókák

Bányai Júlia Gimnázium

Kecskemét

 

  

 

6. évfolyam

Helyezés

Csapatnév

Iskola

Város

1.

Bali

Barcsay Jenő Általános Iskola

Szentendre

2.

Agyvihar

ANK 1. sz. Iskola

Pécs

3.

*NiceDroid*

Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Óvoda és AMI

Nyírbogdány

4.

Mikrobik

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Győr

5.

USB-s Robotok

Bányai Júlia Gimnázium

Kecskemét

6.

Logósok(k)

Bárczi Géza Általános Iskola

Budapest

 


 







 


7-8. évfolyam

Helyezés

Csapatnév

Iskola

Város

1.

SOP-ROBI

Szent Orsolya Iskola

Sopron

2.

PRO-gramozók

Zsámbéki PKszJ

Zsámbék

3.

ROBORALLY

Bányai Júlia Gimnázium

Kecskemét

4.

Monkey Planet

Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyak. Gimnáziuma

Debrecen

5.

DONSZIG

Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Budapest

6.

Skynet

Bányai Júlia Gimnázium

Kecskemét


 









Terveink a verseny jövőjéről

 

2014-ben a versenyt új lebonyolítási rend szerint tervezzük. A nagy jelentkezőszám miatt szükségessé vált a versenyhelyszínek bővítése, így az első forduló az eddigiektől eltérően nem feladatbeküldős rendszerű lesz, hanem helyszíni „élő” verseny, ahonnan kategóriánként a dobogós helyezettek jutnak a döntőbe. A regionális helyszínek Sopron, Debrecen és Kecskemét. A soproni helyszínt két középiskola a Nyugat Magyarországi Egyetem támogatásával biztosítja, míg a debreceni helyszínt a National Instruments Hungary támogatásával a világcég mentoriskolái adják. A kecskeméti helyszín továbbra is a Bányai Júlia Gimnázium lesz. A döntő évenként váltakozva a három regionális helyszín valamelyikén lesz. Későbbi távlati célként szerepel a verseny nemzetközivé tétele. Már jelenleg is vannak érdeklődők Lengyelországból és Szlovákiából.

 

A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, mint a verseny elindítója továbbra is betölti majd a fő koordinátori szerepet. Ezzel négy év alatt egy olyan versenykoncepciót honosítottunk meg, amely tudomásunk szerint az általános iskolás korosztály esetén Európában is egyedi, és reméljük, hogy ezzel hozzájárulunk a magyar műszaki értelmiség utánpótlásához.


Utoljára frissítve: 2013-04-27 21:03:00

További híreink
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>