. Ma Emma napja van.
Kilenc ponttal bizonyult jobbnak a MAFC-nál a KTE Duna Aszfalt
2014-09-16 08:50:07
Kilenc ponttal bizonyult jobbnak a MAFC-nál a KTE Duna Aszfalt

Kilenc ponttal bizonyult jobbnak a MAFC-nál a KTE Duna Aszfalt

A szolnoki vereség után hazai környezetben újra nyerni tudott felkészülési mérkőzésen a KTE Duna Aszfalt. A MAFC ellen 9 ponttal bizonyultak jobbnak a kecskemétiek.









A MAFC a héten harmadik, a KTE Duna Aszfalt pedig második felkészülési mérkőzését játszotta. Az első félidő alapján úgy tűnt, hogy sima mérkőzésen fog nyerni a Kecskemét, ám a fővárosiak a harmadik negyedben majdnem ledolgozták hátrányukat. A kecskemétiek a palánk alatt nem voltak hatékonyak, végül így is 9 ponttal nyertek.
A lila-fehérek vasárnap Horvátországba utaztak (Porec), ahol három orosz csapattal mérkőznek meg.

A program:
09.15. 18:00 Novosibirsk – KTE Duna Aszfalt
09.16. 19:00 KTE Duna Aszfalt – Ural
09.18. 11:00 KTE Duna Aszfalt – Sentjur

Eztán szeptember 25-26. között a paksi Morgen Ferdinánd emléktornán szerepel az Ivkovics-legénység. Október 3-án 19 órakor pedig a Jászberény érkezik a Messzi István Sporcsarnokba.


Sztojan Ivkovics értékelése: - Kemény meccset játszottunk a MAFC ellen, látjuk, hogy hol kell javítani a játékunkon. Energia és akarat van, ám sok meccs kell még, hogy mindenki megszerezze azt a rutint, amely a döntő pillanatokban fontos lehet. Wittmann távozásával elvesztettünk egy vezéregyéniséget, az ő pótlása nem egyik napról a másikra fog megtörténni. Bízom benne, hogy lesz olyan a keretből, aki be tudja tölteni ezt a szerepet.


KTE-Duna Aszfalt – MAFC 71-62 (20-9, 21-16, 13-26, 17-11)
edzőmeccs

KTE-Duna Aszfalt: Djeraszimovics 9/3, Kovács Péter 9, Pongó Máté – , Pongó Martin 6/3, Karahodzics 8, Jakab, Mészáros – , Ivosev 7/3, Hegedűs 8/6, Kovács Barnabás – , Barovics 11, Rakics 12/6.

Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics

(KeSport)

Utoljára frissítve: 2014-09-16 08:50:39

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>