. Ma Emma napja van.
Kiemelkedően sikeres a bírósági közvetítés Kecskeméten
2016-01-12 09:37:28
Kiemelkedően sikeres a bírósági közvetítés Kecskeméten

Kiemelkedően sikeres a bírósági közvetítés Kecskeméten

Sikeres a mediáció, vagyis a bírósági közvetítés jogintézménye, és Kecskeméten ezen a téren különösen szép eredmények születtek - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn az Országos Bírói Tanács soros ülése után Kecskeméten.

 

 

 

 

 

 

Handó Tünde a sajtótájékoztatón elmondta, országosan a leggyakrabban családjogi ügyekben veszik igénybe a mediációt és ezen a területen is a legsikeresebb a jogintézmény. A közvetítő elé került ügyek kétharmadában megállapodás születik - emelte ki.

Hozzátette: például gyermekelhelyezési ügyekben a mediáció igénybevételének lehetőségét fel kell ajánlaniuk a bíróknak. Nagyon fontos az emberséges hangnem, a bíráknak a jogesetek megoldása mellett érzékelniük kell, ha komolyabb problémáról van szó, érintve akár az áldozatvédelmet is - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy nemzetközi elvárás és európai uniós irányelvek, rendeletek szólnak az online mediáció kialakításáról a fogyasztóvédelmi ügyekben. A más országokban már működő online mediációt Magyarországon is be kell vezetni, erre fel kell készülni - közölte az OBH elnöke.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék, és az Országos Bírói Tanács soros elnöke elmondta: a három évvel ezelőtti, kezdeti bizonytalanság után évi 40-50 százalékkal nőtt a közvetítők elé kerülő és az egyezséggel záruló ügyek száma is. Az elmúlt évben országosan mintegy 1700 ügy került bírósági közvetítők elé, ezek 60-70 százalékában tényleges megállapodás is született - ismertette, hozzátéve: az eredmények további növekedése esetén a mediáció a bíróságokat jelentős mértékben tehermentesíti majd.

Kitért arra, hogy Bács-Kiskun megyében csaknem 200 ügy került közvetítők elé. Emellett bírósági szakban azokban az ügyekben is szép számmal született egyezség, amelyek a közvetítés során még nem zárultak megállapodással, így hamarabb véget ért az ügy. A törvényszék elnöke elmondta: a közvetítés előnye az ítélettel szemben, hogy mindkét fél elégedett.

Bicskei Ferenc hangsúlyozta, a mediáció jogintézményét tovább kell fejleszteni, a nagy áttörési lehetőséget a munkaügyi perek esetében látja. Az MTI kérdésére elmondta: jelenleg 130 mediátor dolgozik Magyarországon, minden törvényszéken és több járásbíróságon van közvetítő.

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára elmondta: fontos, hogy az állampolgárok minél szélesebb köre megismerkedjen ezzel a jogintézménnyel és minél többen vegyék igénybe. A statisztikák szerint a mediáció eredményeként született egyezségek esetében nagyobb arányú a jogkövető magatartás - közölte.

Az ülés keretében szó volt A szolgáltató bíróságért! elnevezésű, 2015. június 23-án meghirdetett program eredményeiről is.

Handó Tünde elmondta: országosan azóta 7 százalékkal kevesebb két éven túli ügy van. A Debreceni Törvényszéken 30 százalékkal kevesebb ezen ügyek száma, a Kecskeméti Törvényszéken pedig 286-ról 247-re csökkent az elmúlt időszakban.

A program célja az ügyfélkapcsolatok fejlesztése is. Ezzel kapcsolatban példaként említette, hogy az ügyfél-elégedettségi kérdőíveknek többféle változatuk létezik. Fontos, hogy minél több ügyfél minél gyorsabban jusson információhoz és vegye igénybe az online lehetőségeket - hangsúlyozta.

Kiemelte: A szolgáltató bíróságért! program egyik fontos célja, hogy a bírósági dolgozók anyagi és társadalmi megbecsülése erősödjön. A bíráknak kellő védelmet kell kapniuk, és fontos, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel élni tudjanak a befolyásmentesség és a pártatlanság érdekében is. Megjegyezte: a bírók vagy bírósági alkalmazottak tévedését is javítani és nem takargatni kell.

Minden törvényszék készített cselekvési tervet a program részeként - ismertette Bicskei Ferenc. Az ügyek elhúzódásának belső okai között a bírói tisztviselők, vezetők mulasztásait, szakmai hiányosságokat, a fluktuációt és a kedvezőtlen tárgyi feltételeket említette. A külső okok között szerepelnek a nyomozati cselekmények, vádiratok hiányosságai, a szakértők, ügyvédek késedelme. A tudatos perelhúzás is észlelhető bizonyos ügyekben, és előfordul, hogy elmarad a rendőri elővezetés.

Vízkelety Mariann államtitkár elmondta: a bírósági tapasztalatokat a jogalkotók is figyelembe veszik, hogy minél gyorsabbak és hatékonyabbak legyenek a bírósági eljárások.

Kérdésre válaszolva Handó Tünde közölte: országosan az ügyek 25-30 százaléka érkezik a fővárosba, a gazdasági és felszámolási ügyek tekintetében ez az arány eléri a 40-50 százalékot is. Így a fővárosi bíróságokat az eljárásjogi nehézségek többszörösen sújtják - jegyezte meg.

(szöveg: MTI)

Utoljára frissítve: 2016-01-12 09:39:08

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>