. Ma Emma napja van.
Kecskeméti úszásoktatás – a sérülések megelőzésében is élen
2016-07-10 04:09:32
Kecskeméti úszásoktatás – a sérülések megelőzésében is élen

Kecskeméti úszásoktatás – a sérülések megelőzésében is élen

Kecskeméten elsőként honosították meg az úszósportban a gyógytornász rendszeres alkalmazását. Az úszók körében ugyanis nagyon sok a vállsérülés, a cél pedig az, hogy ezek megelőzhetők legyenek.

 

 

 

 

 

 

A medencés foglakozást követően tart eligazítást Törös Károly, a BÁCSVÍZ KVSC vezetőedzője. A gyerekek az edzés után nem tusolni mennek, hanem kezdődik a gyógytornász program.

„Abban reménykedünk, hogy ha már ilyen fiatal korban elkezdjük a prevenciós tevékenységet, akkor a későbbi sérülések ezzel megelőzhetőek, nincs szükség műtétre vagy csak nem lesznek panaszosak a versenyzőink, és akár az élsportnak az életkora is kitolódhat, tehát, hogy ki, meddig tud élsport tevékenységet végezni" - mondta Kovács Tímea, a magyar úszóválogatott keretorvosa.

A Magyar Úszó Szövetségnél azt szeretnék elérni, hogy az év végére a Jövő Bajnokai Programban részt vevő 240 versenyző és edzőik már sikeres alkalmaznák a világon is egyedülállónak számító módszert.

„Első körben most minden régióközpontba ellátogatunk, és egy alkalommal gyakorlati bemutató tartunk gyógytornászok által. Mivel az edzőknek is vannak hasonló ismereteik, én azt gondolom, hogy ők is könnyen meg fogják ismerni ezt a gyakorlatsort, és könnyen fogják alkalmazni" - fejezte ki reményét Mayer Ágnes gyógytornász.

Kecskemétről heten vesznek részt a Jövő Bajnoki Programban. Az ő felméréseikkel már végeztek: a Magyar Gerincgyógyászati Társaság 12 pontos felmérő tesztjén túl egy ortopédiai vizsgálatot is elvégeztek rajtuk, valamint megmérték a vállmozgásuk terjedelmét és izomerejét.

Törös Károly, a BÁCSVÍZ KVSC vezetőedzője hosszú ideig dolgozott külföldön. Azt mondja, a gyógytornász alkalmazása az úszósportban egyedülálló kezdeményezés.

„Mi magyarok most nagyot léptünk, s elkezdtünk valami új dolgot, ami a jövő nemzedékét viszi olyan irányba, ahol lehet csúcsokat úszni sérülés nélkül" - hangsúlyozta Törös Károly, a BÁCSVÍZ KVSC vezetőedzője.

A Magyar Úszó Szövetség most járja az országot a programmal. A felméréseket eddig Kecskeméten és Dunaújvárosban végeztek el.

 

(kesport.hu)

Utoljára frissítve: 2016-07-10 04:11:03

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>