. Ma Csongor napja van.
Kecskeméti az ország egyik legjobb szaunamestere
2015-03-19 07:10:07
Kecskeméti az ország egyik legjobb szaunamestere

Kecskeméti az ország egyik legjobb szaunamestere

A Kecskeméti Fürdőben dolgozik az ország egyik legjobb szaunamestere. Kecskés István már tavaly is bejutott a Szauna Oscar verseny döntőjébe, idén pedig újra ott lesz, hiszen továbbjutott a középdöntőből. Még vetélytársai is azt vallják, hogy esélyes a dobogóra a Bükkfürdőn április 10-12-én rendezendő döntőben.

 

 

 

 

 

- Azok számára, akik még nem jártak szaunában, magyarázzuk el, hogy mi egy szaunamester feladata.

- Sokrétű a munkánk. Mert nem csak a szauna kabinok befűtése és a vendégek tájékoztatása a szaunamester feladata, hanem a különböző szauna programok szervezése is. Mi alapvetően azért vagyunk, hogy a vendégeknek mindenféle tájékoztatást megadjunk a szaunáról. Például, hogy hová üljön be, melyik szaunát ajánljuk, milyen sorrendben?

- Miből áll egy szaunaprogram?

- Tulajdonképpen egy háromszor 15 perces program a szaunában. Az első 15 percben illóolajok segítségével, amit vízzel együtt öntünk rá a kályhára, hozzászoktatjuk a bőrt, a szervezetet a meleghez. Az olaj illata jut a pára által a vendégek orrába. A második 15 percben az én programjaim kicsit intenzívebbek, páradúsabbak és már anyaghasználat is van. Például himalájai só, és kukoricadara, amivel a vendégeim az elhalt hámsejteket dörzsölik le a bőrfelszínről. Közben persze elmondom nekik, hogy mire jó ez az anyag, amit használunk, és milyen egészségügyi hatásai vannak a szervezetre. Végül a harmadik programrészben ismét anyagokat használok, de akkor már olyanokat, amelyek kényeztetik, és ápolják a bőrt. Például mézet, tejszint, csokoládét. Ezeknek mindnek meg van a jótékony hatása a szervezetre.

- Mikor vannak ilyen programok a Kecskeméti Fürdőben?

- A fürdő Szaunavilágában minden héten csütörtöktől kezdődően vasárnapig bezárólag szervezünk ilyen programokat, 18 órai kezdettel. Ami kiegészül minden hónap harmadik hétvégéjén egy olyan éjszakai rendezvénnyel, ahol azon vendégeink számára szeretnénk kedveskedni, akik a legegészségesebb szaunázást, a naturista szaunát kedvelik.

- Akartam is kérdezni erről, mert épp a napokban jelent meg egy olyan cikk, ami szerint ez egyre nagyobb divat Magyarországon...

- Nem is divatnak mondanám, hanem inkább úgy fejezném ki magam, hogy az volna természetes. A szauna meztelenül történő használata nagy múlttal rendelkezik, sőt a szaunát egyáltalán nem arra találták ki, hogy felöltözve ücsörögjünk a forróságban. Nem arról van szó, hogy azok, akik meztelenül, vagy egy szál fürdőlepedőben ülnek be a szaunába, szívesen mutogatják magukat. Csupán tisztában vannak a hatásokkal. Nálunk Kecskeméten, sőt azt mondhatom, hogy az egész régióban, lelkileg nem vagyunk még erre berendezkedve. Mindenki attól tart, hogy kit ismer a vendégek közül, kivel találkozik a szaunában meztelenül. Emiatt nem mer levetkőzni, amit persze nem is erőltetünk. A Kecskeméti Fürdőben a Szaunavilág fürdőruhás szauna. Sokan vannak viszont, akik eleinte idegenkedtek a meztelenségtől, de szép lassan megszokják, és megérzik a fürdőruhás és a fürdőruha nélküli szaunázás közötti különbséget. Nekik szervezzük a havonkénti egy alkalmat a Kecskemét Fürdő Szaunavilágában. Valamint csütörtöktől vasárnapig, nyitástól zárásig, azaz 10 órától 20 óra 30-ig a külső, elszeparált finn szuanánkban fürdőruha nélküli szaunázási lehetőséget is biztosítunk. Oda csak azok a vendégeink mennek, akik így szeretnek szaunázni.

- Ön hogyan lett szaunamester?

- Véletlenszerűen. Én rendszeresen jártam úszni, mintegy 8-10 évig a régi uszodába. Minden napomat ott kezdtem. Amikor pedig megépült az új uszoda, akkor szaunamestereket kerestek. Jelentkeztem a képzésre, és itt ragadtam. Nem bántam meg, hiszen a szaunázás az egészséges életmódnak az egyik olyan formája, aminek szerintem nincs párja.

 
- Ön a munkája miatt nyílván sokat van szaunában. De mennyi az ideális?

- Van egy egészséges határ, amit be kellene mindenkinek tartania. Én ezt ösztönzöm is, és mindig elmondom a vendégeknek. Nekünk persze ezt nem egyszerű betartani, hiszen munkaköri feladatunk, hogy rendszeresen bemenjünk a kabinokba és ellenőrizzük a hőfokot, a páratartalmat, és illatokat vigyünk be. Én azt mondom, hogy az egészséges határ, az ideális, hetente 3-4 alkalom, azaz nap. Amikor egy-egy szaunázási idő alkalmanként 3-4-szer 15 perc. A negyedórás szaunázások között legalább ugyanennyi időt kell pihenéssel, relaxálással tölteni a pihenőágyakban. Én azt javaslom mindenkinek, hogy legalább hetente egyszer szaunázzon és érezni fogja a jótékony hatását. Egy-egy ilyen alkalom ugyanis 1-2 hetes védelmet nyújt a szervezetnek.

- A verseny, amelyben már tavaly is szép sikert ért el, milyen pluszt ad Önnek?

- Azt mondhatom, hogy nagyon magas a színvonala. A tavalyi eredményemet azonban szeretném felülmúlni a döntőben. Alapvetően nem is a versengés a célom, hanem az, hogy az ismereteimet növeljem. Amelynek révén a Kecskeméti Fürdő Szaunavilágában még több emberrel tudom majd megszerettetni a szaunát, és a tudatos egészséges életformát.

Utoljára frissítve: 2015-03-19 07:10:29

További híreink
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>