. Ma Emma napja van.
Kecskeméthez közeli droglabort számoltak fel a Csongrád megyei rendőrök
2015-11-22 10:19:12
Kecskeméthez közeli droglabort számoltak fel a Csongrád megyei rendőrök

Kecskeméthez közeli droglabort számoltak fel a Csongrád megyei rendőrök

Előzmény: a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a speciális támogató egységgel együttműködve elfogták K. Ottót 2015. november 19-én 20 óra 55 perckor Hódmezővásárhely belvárosában, amikor mintegy 70 gramm amfetamin tartalmú kábítószert adott át két férfinak.

 

 

 

 

A 29 éves kecskeméti férfit a rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

A felderítő osztály nyomozói a további adatgyűjtés eredményeként 2015. november 20-án egy nagykőrösi tanyán elfogták P. Istvánt, aki a megalapozott gyanú szerint K. Ottó megbízásából állította elő a kábítószert, aki azután a vevőkhöz eljuttatta az anyagot.

A 30 éves férfi már hónapok óta üzemeltette a droglabort, ahol a rendőrök kábítószer előállításához szükséges különféle vegyszereket és eszközöket, illetve már kész kábítószergyanús port foglaltak le.

P. István beismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás őrizetbe vétele mellett.

A nyomozási bíró 2015. november 21-én elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.

Utoljára frissítve: 2015-11-22 10:22:07

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy őrbottyáni földtulajdonos több mint kétmilliárd forintos kártalanítást követel, miután tervei szerint term...
Bővebben >>