. Ma Emma napja van.
Kecskemét márciusi közgyűlésének döntései (2015)
2015-03-27 06:50:23
Kecskemét márciusi közgyűlésének döntései (2015)

Kecskemét márciusi közgyűlésének döntései (2015)

Az óvodákkal, közművelődési intézményekkel és költségvetési szervekkel kapcsolatosan hozott számos döntést Kecskemét közgyűlése a csütörtöki ülésén. Döntött arról is, hogy támogatást nyújt az „Otthon melege" állami pályázaton sikeresen induló társasházaknak és lakásszövetkezeteknek. A grémium megszavazta a Kecskeméti Ifjúsági Tanács megalakítását is.

 

 

 

 

Tanulmány Kecskemét-Szolnok közúti kapcsolatainak fejlesztésére


Mintegy 102,5 millió forint uniós és hazai támogatást nyert Kecskemét önkormányzata a „Kecskemét-Szolnok közúti kapcsolatainak fejlesztése című projektjavaslatra vonatkozó Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány (RMT) készítése a Közép-alföldi gazdasági övezet kialakításának előkészítése" című projektre, a Közlekedési Operatív Program keretében. A projektötlet tartalmi elemei: a Kecskemét-Szentkirály, Szentkirály-Tiszakécske útszakaszok, az Újbög és Tiszabög átkelési szakasz vizsgálata, Tiszakécske, Tiszajenő, Tiszavárkony és Tószeg elkerülésének vizsgálata, a 4625 jelű út egyes szakaszai korszerűsítésének vizsgálata.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


A fejlesztést az teszi indokolttá, hogy Kecskemét és Szolnok iparának fejlődésében egyaránt megteremtődtek azok az alapok, amelyek egy hosszabb távú együttműködés keretében az ország egy új ipari övezetét hozhatják létre. Az együttes fejlesztést alapozza meg az is, hogy a formálódó Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció mindkét várossal, mint Budapest metropolisz térséghez tartozó alközponttal számol. A részletes megvalósíthatósági tanulmány hozzájárul Kecskemét és Szolnok, valamint a két város térsége gazdaságfejlesztési együttműködésének kialakításához, amelynek első lépése a közúti infrastruktúra vizsgálata, a jó és gyors megközelíthetőség lehetőségeinek feltárása.

 A projektet Kecskemét és Szolnok közösen valósítja meg, a közgyűlés ma hozzájárult a konzorciumi megállapodás aláírásához.

 

„Otthon melege" program Kecskeméten


Pályázatot ír ki az önkormányzat a társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújításának támogatására. A most induló „Otthon melege" program 50 százalékos állami támogatást nyújt. A közgyűlés döntése alapján a város a munkálatokhoz további 10 százalékos támogatást ad a nyertes közösségeknek. Mivel az önkormányzati támogatás az önerőt csökkenti, a pályázók a támogatásra már előzetes ígérvényt kaphatnak, amennyiben megfelelnek az állami pályázat kiírási feltételeinek.

Előzetes felmérések szerint az „Otthon melege" programban mintegy 10-11 épület, legfeljebb 660 lakás részvétele várható. A felújítás költsége becslések szerint lakásonként 1,8 millió forint, így az önkormányzat mintegy 120 millió forint városi forrásigénnyel számol.

A városi pályázatnál előnyt jelent, ha a résztvevő lakásoknak nincs sem hulladékgazdálkodási, sem távhőszolgáltatási lejárt díjtartozásuk. Előny továbbá az is, ha az érintett társasházak és lakásszövetkezetek vállalják, hogy csatlakoznak a Termostar Kft. távfűtési és/vagy használati melegvíz rendszerére.

Nem részesülhet azonban önkormányzati támogatásban az a közösség, amely a korábbi években a Panel program keretében kapott már városi támogatást.

 

Adomány a közbiztonság javára


Egymillió forintot adományozott a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. a városnak közbiztonsági célokra. A közgyűlés ma felhatalmazta a polgármestert az erről szóló megállapodás aláírására. Az önkormányzat a felajánlást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottság javára fordítja.

 

Fitnesz eszközök a játszótéren


Játszóeszközt és több szabadtéri fitnesz eszközt telepít a Széchenyi sétányon lévő játszótérre a Széchenyivárosért Egyesület. Az eszközök kiválasztása során fontos szempont volt, hogy azokat a mozgássérült és az egészséges gyermekek és kísérőik is használhassák. Az egyesület az eszközöket ingyenesen felajánlotta az önkormányzat részére. A város a felajánlást elfogadta és vállalta, hogy azt üzemeltetésre átveszi.

 

Újabb pályázatok két ingatlan értékesítésére


Pályázatot ír ki az önkormányzat a Balaton utca 19. szám alatti ingatlan egy részének és a Ferenczy utca 1. szám alatti ingatlan értékesítése. Mint ismeretes, a legutóbbi értékesítési kísérlet eredménytelenül zárult, és akkor - idén februárban - úgy döntött a testület, hogy nem ír ki újabb pályázatot. Azt követően azonban komoly érdeklődők keresték meg az önkormányzatot, ezért most ismételten megtörténik a pályázat kiírása.

A Balaton utcai ingatlanból telekalakítással létrehozható 4228 négyzetméteres ingatlan fajlagos értékesítési ára négyzetméterenként nettó 40 ezer forint. A Ferenczy utcai ingatlant nettó 35 millió forinton pályáztatja a város, azonban lehetővé teszi, hogy ha a pályázó vállalja, hogy az ingatlanon lévő felépítményt előszerződés megkötése mellett elbontja, akkor bruttó 35 millió forint lesz a vételár.

 

Hatékonyabb és új óvodai ellátás Kecskeméten


Az elmúlt évek beruházásai és a demográfiai adatok változásai lehetővé és szükségszerűvé tették Kecskeméten az óvodai ellátás átalakítását és magasabb színvonalra emelését. 

Az elmúlt alig hat év alatt 12 csoporttal, összesen 335 férőhellyel bővült Kecskeméten az önkormányzati óvodai ellátás. Fejlesztésbe kezdtek az egyházak is, 8 csoportban 200 új férőhelyet hozva létre, mellette pedig az önkormányzattól is átvettek 4 csoportot, összesen 80 férőhellyel. Túl ezen egyes munkáltatók - például a Mercedes üzem - saját óvodát hoznak létre a dogozók gyermekei számára.

Az óvodai bővítéseket a gyermeklétszámok alakulása, továbbá az egyes városrészekben működő óvodák zsúfoltsága tette szükségessé.

Az elmúlt években új nem önkormányzati fenntartású óvodák is nyíltak, miközben bekövetkezett az óvodáskorú gyermekek számának drasztikus csökkenése. 2014-ben például a Jász utcai óvodában és az Izsáki úti óvodában is egy-egy csoporttal kevesebb indult. Jelenleg az önkormányzati fenntartású óvodákban 269 szabad férőhely van.

Mindezek az önkormányzatot arra késztették, hogy a fenntartásában működő óvodák szervezeteit átgondolja.

A közgyűlés ma úgy döntött, hogy a tanév végével a Jász utcai és az Izsáki úti óvodák megszűnnek. Ezek az egységek nem önkormányzati tulajdonú épületben működnek, ugyanakkor önkormányzati tulajdonban lévő, megfelelő infrastrukturális színvonalú óvodákban biztosított a kellő számú férőhely. Létszámleépítés nem lesz, mindössze a nyugdíjba vonuló közalkalmazottak státusza szűnik meg.

A felszabaduló anyagi forrásokból egyrészt a nevelőmunka hatékonyságát lehet növelni, hiszen több fejlesztőpedagógus és pedagógiai asszisztens foglalkoztatható az óvodákban. Másrészt az önkormányzat újabb infrastrukturális beruházásokat hajthat végre egyes óvodákban.

Az önkormányzat feladatának érzi azt is, hogy az óvodai férőhelyek és a színvonalas ellátás maximális biztosítása mellett enyhítse a bölcsődékben tapasztalható zsúfoltságot. Különösen fontos ez a GYED EXTRA bevezetése óta, hiszen ennek köszönhetően az édesanyák hamarabb tudnak munkát vállalni. Ezért a város vezetése egy új gondoskodási forma létrehozása mellett döntött, amelynek lényege, hogy átmenetet képez a bölcsődei és az óvodai ellátás között. Ennek keretében azokat a gyermekeket helyeznék el, akik az adott naptári év szeptembere és decembere között töltik be a 3. életévüket. Ez lesz az úgynevezett „mini csoport", amelyet a Juhar utcai óvodában, a bennmaradó 3 csoport mellett indítanak el.

Az Akadémia körúton lévő óvodában új csoport nem indul, ott felmenő rendszerben zajlik majd a feladatellátás.

Az átalakításokat követően az önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású óvodákban összesen 4062 férőhely lesz, amely maximálisan elegendő az ősztől várható 3.710 óvodás ellátására.

A közgyűlés döntött a szervezeti struktúra átalakításáról is. Jelenleg öt óvodai intézmény integrálja a különböző feladat-ellátási helyeket, amelyekben öt gazdasági szervezet működik. Két óvoda esetében az állományi létszám 100 fő alatti, ugyanakkor a vonatkozó, közelmúltban módosult jogszabály szerint a 100 fő alatti költségvetési szerv nem rendelkezhet önálló gazdasági szervezettel.  Ezért a jövőben 3 óvodai intézmény működik majd, amelyek elnevezései: Ferenczy Ida Óvoda (Belvárosi Óvoda helyett), Corvina Óvoda, Kálmán Lajos Óvoda.

Összességében elmondható, hogy az átszervezésnek köszönhetően egyrészt az új óvodai intézményrendszer megfelel majd a jogszabálynak, másrészt jelentősen javul a nevelői munka hatékonysága.

 

Hírös Agóra néven működik tovább a kulturális központ


A közművelődési intézményekkel kapcsolatosan hozott döntéseket a grémium. Ennek szükségességét indokolta egyrészt, hogy az új jogszabályi feltételek előírják, miszerint a 100 fős létszámnál kisebb költségvetési szervek önálló gazdasági szervezettel nem rendelkezhetnek. Másrészt a kulturális központban zajló Hírös Agóra fejlesztés - amely keretében egy multifunkcionális közösségi központ jön létre - a közművelődési alaptevékenység városi szintű ellátásának újragondolását kívánta meg.

A közgyűlés döntése értelmében a kulturális központ a jövőben a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. nevet viseli majd. Ennek keretében működik július 1-től az önálló intézményként megszűnő Kecskeméti Ifjúsági Otthon és a „Helpi" Kecskeméti Ifjúsági Iroda.

 

Az új elnevezés: Kecskeméti Városrendészet


Négy további önkormányzati költségvetési szerv gazdasági feladatainak átszervezéséről is döntött a testület. A határozat értelmében július 1-től a parkolással kapcsolatos feladatokat a Kecskeméti Közterület-felügyelet látja el úgy, hogy az ehhez szükséges szervezeti egység átkerül a Piac- és Vásárigazgatóságtól. A közterület-felügyelet neve Kecskeméti Városrendészetre módosul.

Tekintettel arra, hogy az új szabályozás szerint a 100 fős létszám alatti költségvetési szervek önálló gazdasági szervezettel a jövőben nem rendelkezhetnek, ezért július 1-től a Ciróka Bábszínház, a Katona József Múzeum és a Kecskeméti Városrendészet gazdasági feladatait a Piac és Vásárigazgatóság látja el, amelynek neve a feladatváltozásra tekintettel Intézmény- és Piacfenntartó Szervezetre változik. A feladatváltozás lényegében technikai jellegű, az egyes intézmények változatlanul önállóan működnek.

 

Megalakul a Kecskeméti Ifjúsági Tanács


A kecskeméti Ifjúsági Tanács megalakításáról döntött a város közgyűlése. A döntés összhangban van a Nemzeti Ifjúsági Stratégia célkitűzéseivel, valamint Kecskemét önkormányzatának azon törekvéseivel, amelyek kiemelt figyelmet szentelnek a felnövekvő generációknak.

A megalakuló tanács feladatai között szerepel majd a konzultációk és programok kezdeményezése a fiatalok érdekeinek képviseletében, a fiatal korosztály önszerveződésének támogatása, az őket érintő problémák összegyűjtése és továbbítása az ifjúsági szervezetek felé, állásfoglalások kialakítása, javaslattétel, konzultáció, ifjúságpolitikai tárgyú stratégiai dokumentumok véleményezése.

A tanács elnöke a polgármester. A szavazati joggal rendelkező tagokat az ifjúsági vagy ifjúsággal foglalkozó szervezetek, intézmények és az egyházak tagjai közül kéri fel és jelöli ki a polgármester.

Utoljára frissítve: 2015-03-27 07:02:21

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mi...
Bővebben >>