. Ma Auguszta napja van.
Kecskemét három évre megkapta a jogot az Öttusa Világkupára
2014-12-16 16:33:31
Kecskemét három évre megkapta a jogot az Öttusa Világkupára

Kecskemét három évre megkapta a jogot az Öttusa Világkupára

A következő három évben, azaz 2015, 2016 és 2017-ben is Kecskemét rendezhet Magyarországon Öttusa Világkupát – jelentette be Zámbori Péter, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden délelőtt azon a sajtótájékoztatón, ahol visszatekintett az idei év sportrendezvényeire és vázolta 2015. várható kecskeméti sporteseményeit.






"Az idei év nem szűkölködött rangos kecskeméti sporteseményekben és a jelek szerint ilyen lesz a 2015-ös esztendő is" – mondta Zámbori.

 

Ebben az évben közel 40 ország sportolói fordultak meg Kecskeméten. Csak néhány a 2014-es év jelentősebb sport eseményei közül: az öttusa vk, Erdei Zsolt Eb-címért bokszolt Kecskeméten, Grappling Világbajnokság, ökölvívó ob, női kézilabda torna, férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtezők, Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság, Fiatal Uszonyos Úszók I. Világtalálkozója, és a Fighters' Run, hazánk első számú akadályokkal nehezített futóversenye.

 

Ami pedig jövőre, az év első hónapjaiban várható: Téli Teremfoci Kupa januárban, Magyarország-Oroszország női vízilabda világliga mérkőzés február 24-én, íjász országos bajnokság a Messzi István Sportcsarnokban ugyancsak februárban, április 30-május 3. között az öttusa vk. európai állomása, májusban a Fiatal Uszonyos Úszók II. Világtalálkozója, ökölvívó gála szintén májusban, BM Országos Úszóbajnokság a Kecskeméti Fürdőben, nyáron pedig a Fighters' Run a Benkó Zoltán Szabadidő Központban. Valamint a „szokásos” kézilabda, kosárlabda és röplabda mérkőzések a Messzi István Sportcsarnokban.

 

Mindemellett továbbra is jelentős az érdeklődés külföldi sportegyesületek részéről kecskeméti edzőtáborozási lehetőségek iránt. Az osztrákok, és a németek már szinte „hazajárnak” ide: harmadik éve edzőtáboroznak Kecskeméten. De érdeklődnek Izraelből, Norvégiából, Belgiumból, Hollandiából is. Valamint tárgyalások vannak folyamatban jelenleg arról, hogy a magyar felnőtt férfi kézilabda válogatott is Kecskeméten tartja majd meg a 2015-ös edzőtáborát.


Utoljára frissítve: 2014-12-16 16:33:51

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
Új dolgokat próbálna ki? Íme, pár tipp, hogy levetkőzze félelmeit!
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, valami különlegesebbre vágyik? Akkor itt az ideje, hogy új dolgo...
2024-03-21 16:12:18, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>